back to top
2024. október 09. 14:34

KezdőlapWRCBocsánatot kért a hibrid rendszer gyártója Tänaktól 

Bocsánatot kért a hibrid rendszer gyártója Tänaktól 

-

Ott Tänak a Svéd Rally második helyén állt, amikor pénteken kiállni kényszerült a hibrid rendszer meghibásodása miatt. 

A 2019-es világbajnok Ott Tänak egész egyszerűen egy “vicc”-nek nevezte azt, hogy kiállni kényszerült a Svéd Rally ötödik szakasza után a második helyről, miután autójában meghibásodott a hibrid rendszer. 

“Ami történt, az egy vicc – mondta Ott Tänak a Dirtfishnek. – Sírnom kellene, de igazából csak nevetni tudok rajta. Ha egy versenyautót vezetsz, és egy külső ok miatt ki kell állnod, akkor csak arra tudsz gondolni, hogy a kitalált rendszerben valami nem ok.” 

A hibrid rendszert gyártó Compact Dynamics vezetője, Oliver Blamberger bocsánatot kért az észt versenyzőtől. 

“Meg kell várnunk az FIA-val közösen végzett vizsgálat eredményét – mondta Blamberger. – Egyelőre csak bocsánatot tudok kérni. Szomorú, hogy az autó megállt, de az is lehet, hogy a sofőr hibájára vezethető vissza a probléma. Sajnos ilyen a motorsport. Így ezen nem tudok változtatni, csak bocsánatot tudok kérni. Bízom benne, hogy visszatud térni a mezőnybe és annyi már csak sikerekben lesz része. A hiba okát vizsgáljuk, de azt is, hogy a hiba az autóban, az autó vezérlőegységében, vagy a hibrid egységben keresendő.” 

A Svéd Rally első szombati köre után Thierry Neuville ugyancsak az autó erejének elvesztésére panaszkodott a hibrid rendszerből kifolyólag.  

A Svéd Rally állása a 11. szakasz után 
1 (SS10 1.) #69 Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 1:23:58,2
2 (2.) #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +4,8
3 (4.) #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +12,0
4 (3.) #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +15,1
5 (5.) #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +51,5
6 (6.) #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:23,6
7 (7.) #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +2:01,9 (0:10)
8 (8.) #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2:14,2
9 (10.) #20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +4:17,4
10 (9.) #24 Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (NOR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +4:22,2
11 (11.) #21 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov (RUS) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +4:45,2
12 (12.) #31 Georg Linnamae / James Morgan (FIN / GBR) VW Polo GTI R5 (WRC2) +4:52,1
13 (13.) #23 Jari Huttunen / Mikko Lukka (FIN) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +5:03,8
14 (14.) #28 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:08,0
15 (15.) #27 Eerik Pietarinen / Antti Linnekato (FIN) VW Polo GTI R5 (WRC2) +5:41,1
#8 Ott Tänak / Martin Järveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +19:50,6
#42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +59:52,6 

Forrás:dirtfish.com

Friss