back to top
2024. május 08. 19:05

KezdőlapWRCAzt hiszem, jól vezettem – mondta, majd átvette a vezetést Loeb 

Azt hiszem, jól vezettem – mondta, majd átvette a vezetést Loeb 

-

Sébastien Loeb saját bevallása szerint jól vezetett a Portugál Rally negyedik szakaszán, amit az eredmények is megerősítettek, hiszen péntek délben a kilencszeres rally világbajnok vezeti a versenyt Elfyn Evanst és Thierry Neuville-t megelőzve. 

A Portugál Rally csütörtök este egy coimbrai városi szakasszal kezdődött, melyet Thierry Neuville nyert meg Ott Tanak és Craig Breen előtt. 

Pénteken azonban már az első murvás szakaszok következtek, melyen a négy percenkénti indítás ellenére is rengeteg porral kellett megküzdeniük a versenyzőknek. 

A nap és a szezon első murvás szakasza Elfyn Evansnek sikerült a legjobban. A walesi toyotás mögött meglepetésre az M-Sport két versenyzője, Gus Greensmith 6,1 és Pierre-Louis Loubet 7,5 másodperc hátránnyal zárt. 

Evans a nap leghosszabb szakaszát, mely 19,33 km, is megnyerte elképesztően szoros küzdelemben, hiszen Ott Tanak 1, Takamoto Katsuta és Kalle Rovanpera 2, Craig Breen 3, Dani Sordo 6, Sébastien Loeb pedig csak 7 tizeddel maradt el a legjobb eredménytől. 

Evans két szakaszgyőzelem után 5 másodperccel vezetett Ott Tanak, és 8,2 másodperccel Sébastien Ogier előtt. 

Azonban a két részsiker megbosszulta magát a nap harmadik szakaszán, miután a 18,72 km-es szakasz végéig már sokak gumija nem tartott ki, így Elfyn Evans abroncsai is elfogytak, ahogy Sébastien Ogier gumijai is. 

Ennél azonban sokkal jobban tapadtak Sébastien Loeb Pirelli abroncsai, aki megnyerte a szakaszt, míg az előző szakaszokon nagyon gyors versenyzők a gumikkal küzdöttek, a verseny élére is állt a kilencszeres rally világbajnok.

“Keményen próbálkoztam és végül nagyon jó szakaszom volt – mondta Loeb a negyedik szakasz céljában. – A lehetőségeimhez képest, azt hiszem, jól vezettem.” 

Az idei Monte-Carlo Rallyt már megnyerő Loeb előnye 5 tizedmásodperc Evans és 3,3 másodperc Thierry Neuville előtt. 

A belga Hyundai versenyző a délelőtti középső szakaszon vesztett némi időt, amikor sokakhoz hasonlóan alig látott valamit a porban, így azonban több gumija maradt a harmadik szakaszra. 

Ott Tanak 2,4 másodperccel szorul le jelenleg a dobogóról, ahogy a mai napon takarító Kalle Rovanpera is. 

Sébastien Ogier egyelőre 6,7 másodperces hátránnyal a hatodik, pedig saját bevallása szerint mindent beleadott a nyolcszoros világbajnok a délelőtti szakaszon. 

Craig Breen ugyancsak a portól nem tudott zavartalanul vezetni, ami sokszor az autóban is megállt, így a hetedik helyen várhatja a péntek déli gumicserét, hiszen szervizelési lehetőség csak a nap végén lesz. 

A folytatásban a mezőny újra teljesíti a délelőtti szakaszokat, majd a napot egy 18,15 km-es szakasz, végül pedig a 3,36 km-es Lousada szuperspeciál zárja. 

Grönholm volt a szakkommentátor 

A Portugál Rally ideje alatt ünnepli 50. születésnapját a Rally Világbajnokság, mely alkalomból számos egykoron meghatározó versenyzővel és autóval lehet a verseny központjában találkozni. Így fordulhatott elő, hogy a 2000-es és 2002-es rally világbajnok Marcus Grönholm szakkommentálásával közvetítették a WRC+ munkatársai a negyedik szakaszt. 

Marcus Grönholm az élő közvetítésben egyszerűen mesternek nevezte egykori riválisát, Sébastien Loeböt, aki a verseny élére állt, de dicsérte a takarítóként igen jó munkát végző honfitársát, Kalle Rovanperát is. 

Portugál Rally, állás 4 szakaszt követően 
1 #19 Sébastien Loeb / Isabelle Galmiche (FRA) Ford Puma Rally1 36:51,1
2 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +0,5
3 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3,3
4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +5,7
5 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +5,7
6 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +6,7
7 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +11,8
8 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +13,0
9 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +15,1
10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +20,6
11 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +24,3
12 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +36,2  

További eredmények 

Friss