szombat, július 2, 2022
KezdőlapWRCRovanpera kellemes meglepetést okozott magának 

Rovanpera kellemes meglepetést okozott magának 

-

- Advertisement -

Kalle Rovanpera úgy aratott fantasztikus győzelmet a Portugál Rallyn, hogy az első napon takarítania kellett. Az eredmény pedig a sorozatban harmadszor nyerő finn toyotást is meglepte. 

Kalle Rovanperának teljesen új dologgal, a takarítással kellett megküzdenie a Portugál Rally első napján, ami ellenére két szakaszt is nyert pénteken, a versenyben pedig a második helyen állt a nap végén. 

- Hirdetés -

A folytatásban nagy csatát vívott csapattársával, Elfyn Evans-szel, azonban végül meglepetésre megszerezte a győzelmet és így karrierje ötödik WRC futamát nyerte, sorozatban pedig a harmadik futamon nem talált legyőzőre. 

“Összességében nem számítottam arra, hogy ez a verseny ilyen jó lesz számunkra – mondta Kalle Rovanpera a versenyt követő sajtótájékoztatón.  – Meglepetés ez az eredmény számunkra. Nagyon fontos volt, hogy pénteken jó munkát tudtunk végezni és csatában tudtunk maradni a győzelemért.” 

- Advertisement -

A finn versenyző azonban a győzelemben kevésbé hitt, csupán nyomás alatt szerette volna tartani Elfyn Evans-t. 

“A győzelemben nem nagyon reménykedtem. Szerettem volna nyomás alatt tartani Elfynt és megnézni, hogy mi történik. Nem éreztem úgy, hogy növelni tudjuk a sebességünket. A végén sikerült azonban jó időket menni, de Elfyn folyamatosan tudott válaszolni. Nem volt könnyű megszerezni a győzelmet.” 

Rovanpera sorozatban elért három győzelme után 46 pont előnnyel vezet a bajnokságban, azonban a cél ennek ellenére sem változik. 

“Továbbra is szeretnénk jó munkát végezni, jól megbirkózni a körülményekkel. Szerintem Szardínián még nehezebb dolgunk lesz az első napon, mert lazább a talaj és többet kell takarítani. Az eredmény tekintetében sok függ majd a verseny körülményein.” 

Kalle Rovanpera gyakorlatilag érinthetetlennek bizonyult az idei Svéd Rallyn és Horvát Rallyn is, és az olykor nehéz körülményekkel is meg tudott küzdeni. 

Portugáliában nagyon kimagaslott a mezőnyből Elfyn Evans és a finn toyotás, hiszen szinte csak ők nem követtek el nagyobb hibát, így amíg kettejük között csupán 15,2 másodperc döntött, a harmadik helyen célba érő Dani Sordo már 2:17,3 perccel maradt le. 

- Advertisement -

Friss