2022. december 10. 06:51
KezdőlapWRCHány versenyen indul még Loeb az M-Sporttal? 

Hány versenyen indul még Loeb az M-Sporttal? 

-

- Hirdetés -

A kilencszeres rally világbajnok, Sébastien Loeb nyert a Monte-Carlo Rallyn, ahol az első versenyén indult az M-Sporttal, míg Portugáliában már korán véget ért a hétvégéje. Azonban várhatóan lesz még lehetősége javítani statisztikáján. 

Sébastien Loeb az idei évben részleges Rally Világbajnoki programot teljesít az M-Sporttal, aminek első állomásán, Monte-Carloban nagy csatát követően nyerni tudott Sébastien Ogier előtt. 

Portugáliában bár nagy várakozás előzte meg a rallysport két legeredményesebb versenyzőjének újbóli találkozását, és bár Loeb négy szakasz után vezetni tudott, az ötödik szakaszon egy betonszegélynek ütközött és kitörte a Ford Puma Rally1 kerekét. A kilencszeres rally világbajnok szombaton visszatért a mezőnybe, azonban akkor az autó turbója miatt kényszerült kiállni.  

Sébastien Ogier ugyancsak sok problémával küzdött, hiszen pénteken defektek miatt kényszerült kiállni, szombaton pedig balesetet szenvedett. 

- Hirdetés -
- Hirdetés -

A nyolcszoros rally világbajnok indulását már bejelentette a Toyota Gazoo Racing a kenyai Szafari Rallyn, de vajon láthatjuk-e még Loeböt is WRC futamon? 

“További rally versenyekről még nem döntöttünk – mondta a francia legenda az Autosport.com oldalnak. – Jelenleg egy vagy két versenyről tárgyalunk, de megerősítve még nem lett semmi.” 

Ugyanezt erősítette meg az M-Sport ügyvezető igazgatója is. 

“Remélem, de még nincs megerősítve – mondta Malcolm Wilson. – Remélem, hogy megtaláljuk még a módját, hogy további egy vagy két versenyen tudjon indulni. A programja azonban igen zsúfolt, nehéz egy WRC futamot betenni az Extreme E és a Tereprally Vb futamok közé.” 

Friss