2024. március 29. 16:54

KezdőlapWRCRovanpera Portugáliában megcsinálta, Kenyában ismételne 

Rovanpera Portugáliában megcsinálta, Kenyában ismételne 

-

Kalle Rovanpera a Portugál Rallyn úgy tudott nyerni, hogy az első napon takarított, hasonló a terve a kenyai Szafari Rallyra is. 

Kalle Rovanpera nem kis meglepetést okozott leutóbbi győzelmekor, hiszen Portugáliában úgy tudott nyerni, hogy takarított az első napon. Ennek ellenére a második helyet foglalta el a nap végén, a szombati utolsó előtti szakaszon pedig az első helyet is át véve szerezte meg a győzelmet. 

A finn versenyző Kenyában jobb pozícióból rajtolhatott az első napon, így még vezette is a versenyt, azonban az első nap utolsó szakaszon elakadt a homokban és szuperrallyzni kényszerült, ami után végül a hatodik helyen zárt. 

“Nagyon érdekesen alakulhat a verseny Kenyában – mondta a toyotás pilóta. – Szardínia nem úgy alakult számunkra, ahogy terveztük, de Kenyában talán nem veszítünk olyan sok időt a nyitó napon, így megpróbálhatunk egy jobb eredményt elérni. Tavaly az első nap utolsó szakaszát leszámítva jó versenyünk volt a Szafari Rallyn, idén pedig szeretnénk elkerülni, hogy elakadjunk az úton. Kenya egy különleges helyszín, teljesen más, mint a többi verseny, ezért versenyzőként is másként kell megközelíteni.” 

Kalle Rovanpera az idei öt versenyből hármat megnyerve 55 pont előnnyel vezeti a világbajnokságot. 

Az idei Szafari Rallyn 19 szakasz vár a versenyzőkre, a versenytáv pedig 363,44 km lesz. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss