vasárnap, augusztus 14, 2022
KezdőlapWRCAz M-Sport elvesztette legjobb helyen álló versenyzőjét 

Az M-Sport elvesztette legjobb helyen álló versenyzőjét 

-

- Hirdetés -

Craig Breen, az M-Sport ír versenyzője az Észt Rally negyedik szakaszán kiállni kényszerült a negyedik helyről, miután túlcsúszott és kitörte a Puma bal hátsó kerekét. 

Craig Breen megnyerte a csütörtök esti szuperspeciál szakaszt, majd pénteken két szakaszt követően a negyedik helyen állt, mindössze 1.6 másodpercre a harmadik Kalle Rovanperától, így minden esélye meg volt a dobogóra. 

- Hirdetés -

A verseny negyedik szakaszán, a pénteki harmadikon azonban egy bal kanyart túlságosan is kívülről kezdett és emiatt lecsúszott az ívről és egyúttal az útról is, ami következtében kitört a Ford Puma Rally1 bal hátsó kereke, és az ír versenyző kiállni kényszerült. 

Az M-Sport legjobb helyen álló versenyzője így Adrien Fourmaux, aki a hetedik helyen áll. 

- Hirdetés -

Ugyancsak problémás volt a pénteki harmadik szakasz Oliver Solbergnek, aki előbb megforgott, majd egy elágban le is fulladt a Hyundaijal, ami miatt 40 másodperccel maradt el a pénteken még hibátlan Elfyn Evans mögött. 

Észt Rally, állás 4 szakaszt követően 
1 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 34:19,3
2 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +10,5
3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +16,9
4 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +32,1
5 #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +39,2
6 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +58,7
7 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:00,1
8 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +1:05,1
9 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +1:05,8
10 #2 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 N Rally1 +1:26,9
11 #27 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +2:15,6
12 #20 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +2:21,9
13 #21 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo +2:22,6
14 #22 Egon Kaur / Silver Simm (EST) VW Polo GTI R5 +2:25,3
15 #26 Marco Bulacia Wilkinson / Diego Vallejo (BOL / ESP) Skoda Fabia Rally2 evo +2:33,3 

További eredmények

- Hirdetés -

Friss