2024. március 28. 13:11

KezdőlapWRCNem túl jó Solberg helyzete, de nem adja fel 

Nem túl jó Solberg helyzete, de nem adja fel 

-

Oliver Solberg és Kalle Rovanpera sokáig ugyanazon az úton járt, azonban a Rally Világbajnokságon nagyon eltávolodtak egymástól. Petter Solberg fia azonban nem adja fel és tovább dolgozik. 

Kalle Rovanpera és Oliver Solberg egyaránt Lettországban tették meg első komoly versenykilométereiket és mindketten Walesben debütáltak a Rally Világbajnokságon, azonban amíg a 2000-ben született finn versenyző 2017-ben, addig a 2001-es születésű svéd-norvég pilóta 2019-ben. 

Fotó: Hyundai Motorsport

Útjaik egészen a világbajnokságig hasonló volt, azonban ott különváltak, és amíg Rovanpera a 2019-es WRC2-es világbajnoki cím után azonnal a Toyota Gazoo Racing gyári csapatába igazolt, ahol már nagyon közel került az idei vb címhez is, addig Solberg a Hyundainál talált gyári csapatra, azonban a mai napig előfordul, hogy Rally2-es autót kell vezetnie, és a Rally1-es autóval pedig csak bizonyos futamokon indulhat. 

Tempójuk sincs még egy szinten, a finn versenyző sorban nyeri idén a futamokat, míg a svéd pilóta még nem érte el az élmezőny gyorsaságát. 

“Észtországban csak néhány tizeddel voltak lassabbak az eredményeim néhány szakaszon, mint az élmezőnyé – mondta Petter Solberg fia a Rally Világbajnokság honlapjának. – Ez egy kicsit elszomorító, de biztos vagyok benne, hogy ha folytatom a kemény munkát, akkor ez a különbség el fog tűnni. Folytatom a kemény munkát a mérnökeimmel, hogy néhány kérdésre választ találjunk.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

A Hyundai fiatal versenyzőjének dolgát az sem könnyíti meg, hogy jelenleg Rovanpera a legjobb autóban ül, míg a koreai gyártó autója attól a szinttől még elmarad. 

“Tudom, hogy az alzenaui gyár dolgozói megállás nélkül dolgoznak azon, hogy gyorsabbá és megbízhatóbbá tegyék az autót. A Hyundai így is folyamatosan javul, de még nem vagyunk a Toyota szintjén. Nehéz volt a szezon eleje, de 2019-20-ban világbajnok volt a Hyundai és tele vagyunk világbajnokokkal. A legfontosabb, hogy pozitívak maradjunk, mert az eredmények mutatják a fejlődést és mindannyian a problémák megoldásán dolgozunk.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss