2024. április 20. 15:06

KezdőlapWRCSolberg: Belgiumban kijavítom a finn hibát 

Solberg: Belgiumban kijavítom a finn hibát 

-

Oliver Solberg fogja az Ypres Rallyn is vezetni a harmadik számú Rally1-es Hyundai i20-at, és a svéd versenyző szeretné gyorsan feledtetni a számára túl korán véget érő finn versenyt. 

Oliver Solberg tavaly a Hyundai Rally2-es autójával tudott indulni a belga Ypres Rallyn, mellyel azonban elektromoshiba miatt nem tudott célba érni, a WRC2 kategória éléről volt kénytelen kiállni a harmadik napon. 

A svéd versenyző idén azonban már Rally1-es autóval állhat rajthoz Belgiumban, melyet idén már hat versenyen vezethetett és a Svéd Rallyn a hatodik, míg Kenyában a 10. helyen célba érve volt pontszerző. Legutóbb, Finnországban azonban már a pénteki első szakasz első kanyarjában balesetet szenvedett és kiállni kényszerült. 

Petter Solberg fia ezt a kudarcot most Belgiumban feledtetné. 

“Hatalmas csalódás volt a Finn Rally, ezért ezt most gyorsan szeretném feledtetni – mondta Oliver Solberg. – Nagyon jó volt azonban a verseny végén látni a csapat örömét Ott Tanak győzelme után. Az alzenaui központban pont az ilyen sikerekért dolgoznak. Az Ypres Rallyn szeretnék én is örömet okozni, ez egy olyan verseny, ahol sok a kanyarlevágás és emiatt a piszok az utakon. Tavaly jó emlékeket szereztem a WRC2-ben indulva, ahol vezetni tudtam. Idén már Rally1-es autóval indulok, ami azonban teljesen más kihívás lesz. Olyan autóval lehet sikert elérni, mely pontosan vezethető és megfelel a keskeny utaknak. Ezuttal nem szeretnénk meglepetéseket, szeretnénk probléma nélkül célba érni.” 

A 2022-es Ypres Rallyn 20 szakasz és 281.58 km versenytáv vár a mezőnyre, akiknek a dolgát csütörtöktől szombatig bármikor megnehezítheti egy-egy zápor. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss