2024. március 28. 13:51

KezdőlapWRCBreen: Görögország egy komoly mérföldkő a karrieremben 

Breen: Görögország egy komoly mérföldkő a karrieremben 

-

Craig Breen hét év után tér vissza a görög Acropolis Rallyra, ahol első győzelmét szerezte, ami komoly mérföldkőnek bizonyult karrierje során. 

Craig Breen 2014-ben indult először a görög Acropolis Rallyn, ahol azonnal nyerni tudott az akkori Eb mezőnyben a Peugeot gyári versenyzőjeként. Az ír versenyző egy évvel később ugyancsak sikeres versenyzést mutatott be, bár akkor Kajetan Kajetanowicz mögött a második helyen ért célba a Peugeot 208 T16 R5-tel. 

Az M-Sport versenyzője hét év után ismét visszatér az Istenek versenyére. 

“Jó lesz visszatérni Görögországba idén, mert már régen indultam ezen a versenyen – mondta Craig Breen. – Tavaly ugyan részt vettem a pálya bejáráson, de utoljára 2015-ben versenyeztem az Acropolis Rallyn, ahol korábban nagyon jó emlékeket szereztem.

2014-ben itt szereztem első győzelmem nemzetközi versenyen, ami komoly mérföldkő lett a karrierem során. Az Acropolis Rally mindig nagyon nehéz, sok szakaszon könnyű hibázni, de már nagyon várom. A verseny előtti teszt jól sikerült, ezért remélem, hogy visszatérünk a sikeresebb útra.” 

Craig Breen számára nem jól sikerült a legutóbbi négy Rally Világbajnoki futam, melyeken összesen 12 pontot szerezett, aminek köszönhetően a bajnokság hatodik helyére csúszott.

Az idei Acropolis Rallyn 16 szakasz vár a versenyzőkre, melyek versenytávja összesen 303.3 km, amik teljesítését a 30 fok feletti meleg nehezíthet meg a versenyzők és az autók számára egyaránt. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss