2024. április 20. 05:12

KezdőlapWRCLoeb vezette M-Sport 1-2 az Acropolis Rally első napjának végén 

Loeb vezette M-Sport 1-2 az Acropolis Rally első napjának végén 

-

Sébastien Loeb a pénteki utolsó szakaszon megelőzte Pierre-Louis Loubet-t és vezet az Acropolis Rally első napjának végén, a harmadik helyen Esapekka Lappi áll. 

A csütörtöki athéni Olimpiai Stadionban rendezett szuperspeciál után pénteken hat szakasz várt az Acropolis Rally mezőnyére. A nap során egy szakasz kivételével mindet csak egyszer kellett a versenyzőknek teljesíteni. 

A Szardíniához hasonló durva talajon zajló verseny első murvás szakasza előtt már tudni lehetett, hogy minél hátrébb indul valaki, annál gyorsabb lehet. Ez pedig maximálisan be is igazolódott. 

A nap első három szakaszán kétszer egyedül, majd a harmadikon Esapekka Lappival együtt ért el leggyorsabb időt a nyolcadikként induló Sébastien Loeb, aki így 2.7 másodperccel vezetett a negyedikként induló Thierry Neuville előtt, míg a már az első szakaszoktól fantasztikus vezetést bemutató és 11-ként induló Pierre-Louis Loubet 4.8 másodperc hátránnyal állt a harmadik helyen. 

A délelőtt egyetlen drámai pillanatát Craig Breen okozta, aki a nap második szakaszán defektet szedett össze és kerekének kicserélése miatt 2 percet vesztett. 

A délutáni három szakaszon is folytatták jó formájukat az M-Sport versenyzői, azonban ekkor már sokkal inkább Loubet tudta megmutatni jó teljesítményét, aki a délutáni első szakaszon megszerezte első szakaszgyőzelmét, miközben Sébastien Loeb egy hajtűben túlcsúszott és tolatnia kellett. Így nem csak első részsikerét szerezte Loubet, de első ízben vezetett egy WRC futamot is. Előnyét pedig a következő szakaszon újabb szakaszgyőzelemmel sikerült növelnie, így 7.8 másodperc előnnyel vezetett Lappi és 8.3 másodperccel Loeb előtt a pénteki záró szakasz előtt. 

A záró szakaszon azonban Sébastien Loeb ismét nem talált legyőzőre, miközben Loubet 10 másodperccel volt lassabb, így a kilencszeres rally világbajnok zárta élen a napot, mindössze 1.7 másodperccel megelőzve csapat és honfitársát. A harmadik helyen Esapekka Lappi zárt a Toyotával 7 másodperccel követve Loubet-t.  

A görög verseny első napját tehát az M-Sport kettős vezetéssel zárta! 

A világbajnokság első négy helyén álló versenyző közül a negyedik Thierry Neuville számára sikerült legjobban a nap, melynek végén a negyedik helyet foglalja el, míg a második helyen álló Ott Tanak a félnapot a hibrid rendszer nyújtotta plusz erő nélkül teljesítve a hatodik helyet foglalja el. Elfyn Evans a nyolcadik. 

Kalle Rovanpera egész nap takarítva azonban csak a kilencedik helyen zárt pénteken, ahonnan csak legjobb formáját nyújtva és riválisai esetleges problémáit kihasználva tud majd előre lépni a folytatásban. 

A WRC2-ben Emil Lindholm domináns teljesítménnyel fél perc előnnyel vezet Nikolay Gryazin és Teemu Suninen előtt. 

Acropolis Rally, állás 7 szakasz után 
1 #19 Sébastien Loeb / Isabelle Galmiche (FRA) Ford Puma Rally1 1:12:11.9
2 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +1.7
2 #4 Esapekka Lappi / Janne Fermc (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +8.7
4 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +16.0
5 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +22.2
6 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +31.1
7 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +33.9
8 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +34.5
9 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +1:07.8
10 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1:38.9
11 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +2:15.3
12 #25 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +2:29.6
13 #23 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +3:00.1
14 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +3:05.7
15 #21 Yohan Rossel / Valentin Sarreaud (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +3:26.5 

További eredmények 

Az Acropolis Rally menetrendje (magyar idő szerint): 
09.08., csütörtök 
19:08 SS1 Olympic Stadium 1.95 km Neuville 1:58.4 / 1. NEUVILLE 2. Suninen 3. Sordo 

09.09., péntek 
6:53 SS2 Loutraki 1 17.95 km Loeb 12:26.8 / 1. LOEB 2. Tanak 3. Neuville
7:46 SS3 Harvati 14.42 km Loeb 10:34.8 / 1. LOEB 2. Neuville 3. Loubet
10:29 SS4 Loutraki 2 17.95 km Loeb/Lappi 12:06.9 / 1. LOEB 2. Neuville 3. Loubet
12:12 SS5 Dafni 13.99 km Loubet 7:55.6 / 1. LOUBET 2. Loeb 3. Lappi
14:15 SS6 Livadia 21.03 km Loubet 13:01.3 / 1. LOUBET 2. Lappi 3. Loeb
16:53 SS7 Bauxites 22.97 km Loeb 13:50.5 / 1. LOEB 2. Loubet 3. Lappi 

09.10., szombat 
7:33 SS8 Pyrgos 1 33.20 km
8:34 SS9 Perivoli 1 17.42 km
10:08 SS10 Tarzan 1 23.37 km
13:33 SS11 Pyrgos 2 33.20 km
14:34 SS12 Perivoli 2 17.42 km
16:08 SS13 Tarzan 2 23.37 km 

09.11., vasárnap 
08:08 SS14 Elefterochori 1 16.90 km
09:11 SS15 Rengini 11.26 km
12:18 SS16 Elefterochori 2 16.90 km 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss