hétfő, szeptember 26, 2022
KezdőlapWRCHyundai-nap az Acropolis Rallyn - Jöhet a csapatutasítás? 

Hyundai-nap az Acropolis Rallyn – Jöhet a csapatutasítás? 

-

- Hirdetés -

Hármas Hyundai vezetéssel zárult az Acropőolis Rally második, drámai napja, mely során szinte csak a koreai gyártó versenyzőinek nem akadt problémájuk. 

Azt követően, hogy a pénteki nap végén az M-Sport versenyzői örülhettek, szombaton már a Hyundai oldalára álltak a görög Istenek. 

- Hirdetés -

A második napon ugyanis csak a Hyundai versenyzői tudtak szakaszokat nyerni, míg riválisaikat sorra sujtották a problémák. 

Már a délelőtt során komolyan változott a verseny képe, hiszen amíg a napot még Sébastien Loeb kezdhette az élről csapat – és honfitársa, Pierre-Louis Loubet elől, addig a szombati déli szervizelés idején már Thierry Neuville vezetett a Hyundaijal.  

- Hirdetés -

A koreai gyártó versenyzői közé csak Esapekka Lappi tudott beférni a második helyen Ott Tanakot és Dani Sordot megelőzve. 

Loeb már a napi nyitó szakasz után kiesett, míg Pierre-Louis Loubet a második szakaszon szerzett defektet, amivel a mezőny hetedik helyére esett vissza. 

Délután azonban teljessé vált a Hyundai öröme, hiszen Esapekka Lappi a második délutáni szakaszon komoly műszaki hiba miatt 13 percet vesztett, majd ki is állt a versenyből. 

Így Neuville mögé csapattársai, Ott Tanak és Dani Sordo lépett. A belga versenyző a napot végül 27.9 másodperc előnnyel zárta a 2019-es világbajnok előtt, míg Dani Sordonak még a vasárnapi három szakaszon megkell küzdenie a dobogóért Elfyn Evans-szel, aki a szombati utolsó szakaszon megfelezte hátrányát a spanyol versenyző mögött. 

Az M-Sport kettős vezetéséből egy ötödik és hatodik hely maradt szombat estére, miután Gus Greensmith és Jourdan Serderidis is kiesett műszaki hiba miatt délután. A fordos csapat pedig bejelentette, hogy Serderidis és Loeb vasárnap sem tér már vissza. 

Kalle Rovanpera a szombati második szakaszon elszenvedett baleset után délután már csak a pályák teljesítésére törekedett, és Esapekka Lappi kiesésével holnap csapat – és honfitársa mögül másodikként fog rajtolni. 

A Hyundai nagyon közel került sorozatban harmadik és idei negyedik győzelméhez, míg Thierry Neuville a tavalyi Spanyol Rally után szerezheti meg a győzelmet. HACSAK! 

Hacsak a csapat vezetése nem dönt úgy, hogy a belga versenyzőnek segítenie kell észt csapattársát, és át kell engednie a második helyet Tanak számára. Így ugyanis akár 47 pontra is csökkenhet hátránya Kalle Rovanpera mögött, amivel gyakorlatilag nyílttá tenné a vb címért folytatott csatát. 

A WRC2-ben Emil Lindholm megőrizte vezető helyét szombaton és előnyét csaknem 1 percre növelte Nikolay Gryazin előtt, azt követően, hogy Teemu Suninen a nap utolsó szakaszán kiesett. A kategória harmadik helyén Yohan Rossel áll, aki szombaton defektet is szerzett. 

Acropolis Rally, állás 13 szakasz után 
1 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 3:06:34.4
2 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +27.9
3 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +52.9
4 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +1:00.0
5 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +2:40.1
6 #42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +3:47.2
7 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +4:41.2
8 #25 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +5:58.4
9 #23 Nikolay Gryazin / Konstantin Aleksandrov Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +6:43.0
10 #21 Yohan Rossel / Valentin Sarreaud (FRA) Citroen C3 Rally2 (WRC2) +7:27.8
11 #50 Alexandros Tsouloftas / Ross Whittock (CYP) VW Polo GTI R5 (WRC2) +9:10.2
12 #24 Eyvind Brynildsen / Roger Eilertsen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +9:21.5
13 #29 Fabrizio Zaldivar / Marcelo Der Ohannesian (PRY) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +10:30.2
14 #32 Martin Prokop / Michal Ernst (CZE) Ford Fiesta Rally2 (WRC2) +13:38.8
15 #49 Lambros Athanassoulas / Nikolaos Zakheos (GRE) Hyundai i20 N Rally2 (WRC2) +14:04.4
#20 Andreas Mikkelsen / Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia Rally2 evo (WRC2) +14:47.3
#69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +16:04.1 (1:10)
#4 Esapekka Lappi / Janne Fermc (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +23:46.7 

További eredmények 

Az Acropolis Rally menetrendje (magyar idő szerint): 
09.08., csütörtök 
19:08 SS1 Olympic Stadium 1.95 km Neuville 1:58.4 / 1. NEUVILLE 2. Suninen 3. Sordo 

09.09., péntek 
6:53 SS2 Loutraki 1 17.95 km Loeb 12:26.8 / 1. LOEB 2. Tanak 3. Neuville
7:46 SS3 Harvati 14.42 km Loeb 10:34.8 / 1. LOEB 2. Neuville 3. Loubet
10:29 SS4 Loutraki 2 17.95 km Loeb/Lappi 12:06.9 / 1. LOEB 2. Neuville 3. Loubet
12:12 SS5 Dafni 13.99 km Loubet 7:55.6 / 1. LOUBET 2. Loeb 3. Lappi
14:15 SS6 Livadia 21.03 km Loubet 13:01.3 / 1. LOUBET 2. Lappi 3. Loeb
16:53 SS7 Bauxites 22.97 km Loeb 13:50.5 / 1. LOEB 2. Loubet 3. Lappi 

09.10., szombat 
7:33 SS8 Pyrgos 1 33.20 km Tanak 25:06.1 / 1. LOEB 2. Neuville 3. Loubet
8:34 SS9 Perivoli 1 17.42 km Neuville 14:54.7 / 1. NEUVILLE 2. Tanak 3. Lappi
10:08 SS10 Tarzan 1 23.37 km Neuville 17:13.6 / 1. NEUVILLE 2. Lappi 3. Tanak
13:33 SS11 Pyrgos 2 33.20 km Neuville 24:54.1 / 1. NEUVILLE 2. Lappi 3. Tanak
14:34 SS12 Perivoli 2 17.42 km Sordo 14:50.1 / 1. NEUVILLE 2. Tanak 3. Sordo
16:08 SS13 Tarzan 2 23.37 km Tanak 16:50.8 / 1. NEUVILLE 2. Tanak 3. Sordo

09.11., vasárnap 
08:08 SS14 Elefterochori 1 16.90 km
09:11 SS15 Rengini 11.26 km
12:18 SS16 Elefterochori 2 16.90 km 

- Hirdetés -

Friss