2024. március 28. 16:18

KezdőlapWRCSordo sorozatban ötödször lett harmadik, mégsem teljesen elégedett 

Sordo sorozatban ötödször lett harmadik, mégsem teljesen elégedett 

-

Dani Sordonak sikerült rekordot felállítania azzal, hogy az Acropolis Rallyn is harmadik helyen zárt, ami már sorozatban az ötödik bronzos pozíció volt a spanyol Hyundai versenyző számára. 

Dani Sordo bár évek óta csak részmunkaidőben áll rajthoz a Rally Világbajnokságon, mégis kiegyensúlyozottan tudja szállítani a Hyundai számára a pontokat. A spanyol versenyző a tavalyi Spanyol Rally óta folyamatosan hozza a harmadik helyeket is, hiszen a tavalyi Monza Rallyn, és az idei Portugál Rallyn, Szardínia Rallyn, majd a hétvégén az Acropolis Rallyn is ezt a helyet szerezte meg. 

Sorozatban öt harmadik helyre pedig korábban még senki sem volt képes a Rally Világbajnokság történetében. 

“Sikerült folyamatosan felvennünk a versenytempóját – mondta Dani Sordo az Acropolis Rally után. – A hétvége elején nem voltam igazán gyors, a pénteki rajthely alapján sokkal jobb teljesítményt kellett volna nyújtani. A második naptól azonban már sikerült javulni, de még gyorsabbnak kellett volna lennünk. Fontos volt a Hyundai számára a hármas győzelem elérése, és amikor hallottuk vasárnap reggel Elfyn Evans problémáját, már csak a hibákat kellett elkerülnünk a harmadik hely megtartásához. A Power Stage igazán rossz volt úgy, hogy csak célba kellett érni. A hármas siker nagyon jó a csapat számára, és igaz, hogy ehhez kellett néhány másik versenyző problémája is, mi viszont egyáltalán nem hibáztunk a hétvége során.” 

Dani Sordo idei harmadik versenye után a vb nyolcadik helyét foglalja el, legközelebb pedig a Spanyol Rallyn áll rajthoz. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss