hétfő, szeptember 26, 2022
KezdőlapWRCLoubet: Még mindig próbálom felfogni, ami pénteken történt 

Loubet: Még mindig próbálom felfogni, ami pénteken történt 

-

- Hirdetés -

Pierre-Louis Loubet első szakaszait nyerte és először vezetett Rally Világbajnoki futamot az Acropolis Rally pénteki napján. 

A Szardíniához hasonló nehéz talajú Acropolis Rallyn Pierre-Louis Loubet Olaszország után ismét a negyedik helyet szerezte meg, mégpedig úgy, hogy pénteken két szakaszt is tudott nyerni és vezette a görög futamot, mindkettőt először végrehajtva. 

- Hirdetés -

Szombaton azonban egy defekt miatt oda lett a dobogós eredmény, de a francia versenyző így is a hétvége meglepetése volt. 

“Még mindig próbálom felfogni a pénteken történteket, azt hiszem, egy darabig még ez nem is fog menni – mondta a 25 éves francia versenyző a verseny után. – A defekttel sajnos időt vesztettünk, de sohasem felejtem el, hogy hol szereztem meg az első szakaszgyőzelmeimet, valamint a Sébastien Loebbel vívott csata is maradandó emlék lesz. Kissrácként folyamatosan követtem Seb versenyeit, most pedig egy csapatban lehetek vele. Köszönöm az egész M-Sport hétvégi kemény munkáját és támogatásukat. Alig várom már, hogy Spanyolországban visszatérjek a csapathoz.” 

- Hirdetés -

Loubet számára a görög verseny volt a hatodik futam, és az eddig megszerzett 30 ponttal a világbajnokság 12. Helyét foglalja el, azonban ennél sokkal fontosabb, hogy idén bizonyította tehetségét a Hundaijal futott tavalyi rossz szezon után. 

- Hirdetés -

Friss