back to top
2025. április 18. 08:13
Többi

    KezdőlapWRCOgier: Befejeznénk a 12 évvel ezelőtti munkát 

    Ogier: Befejeznénk a 12 évvel ezelőtti munkát 

    -

    Sébastien Ogier 2010-ben az utolsó pillanatban vesztette el az Új-Zéland Rallyt, azonban idén újra megpróbálja megszerezni a győzelmet. 

    A nyolcszoros rally világbajnok, Sébastien Ogier azon kevés versenyzők közé fog tartozni az idei Új-Zéland Rallyn, akik már versenyeztek a szigetország szakaszain. 

    A francia versenyző 2010-ben első győzelmének kapujában volt, azonban belépni már nem tudott, hiszen egy forgás miatt végül Jari-Matti Latvala, mostani csapatfőnöke szerezte meg a győzelmet. 

    “Az Új-Zéland Rally egyike azon versenyeknek, melyen mindenképp szerettem volna idén indulni – mondta Sébastien Ogier. – 2010-ben már versenyeztem ott, és nagyon jó emlékeket őrzök annak ellenére, hogy az utolsó kanyarokban megforogva vesztettem el a versenyt Jari-Matti Latvalával szemben. Akkor ez nagyon rosszul esett, de néhány héttel később végül sikerült megszereznem az első győzelmem. Maga a verseny a világ legjobb szakaszain zajlik, és bár a hosszú szünet után nehéz lesz azonnal megtalálni a jó tempót, szeretnék a győzelemért harcolni, hogy ezáltal is segítsem a csapatot.” 

    Ogier idén eddig három versenyen állt rajthoz, melyek után a világbajnokság 11. helyén áll és az Új-Zéland Rally első napján a nyolcadik helyről rajtolhat, mely jó alap lehet a győzelem megszerzéséhez.

    Az Új-Zéland Rallyn 17 szakasz vár a versenyzőkre, melyek hossza 276.44 km lesz, amiből 158 km-t az első napon kell teljesíteni.  

    Érdemes lesz a Rallycafe.hu oldalt figyelni az esősnek ígérkező Auckland-i verseny alatt is, hiszen élőben számolunk be a világbajnoki címért folytatott csata alakulásáról. 

    Friss