2024. április 18. 21:51

KezdőlapWRCVisszatért, de már ki is esett a WRC naptárból Új-Zéland 

Visszatért, de már ki is esett a WRC naptárból Új-Zéland 

-

Tíz év szünet után idén ismét WRC futamot rendeznek Új-Zélandon, azonban 2023-tól már ismét nem szerepel a naptárban. 

2012 után tér vissza ezen a hétvégén Új-Zélandra a Rally Világbajnokság mezőnye, és bár a hírnek sokan örülnek, már azt is lehet tudni, hogy 2023-ban nem lesz a WRC naptár része a verseny. 

A bejelentést a versenyszervezők tették meg, akik arra hivatkoztak, hogy sok ország szeretne WRC futamot rendezni, melyeknek “versenyképessége” nagyon jó, ezért 2-3 évente látják reálisnak az Új-Zéland Rally megtartását. 

Az Új-Zéland Rallyt már 2020-ban megrendezték volna, azonban ezt végül a járvány kitörése nem tette lehetővé egészen az idei évig. 

“Úgy gondoljuk, hogy az Új-Zéland Rallynak erős jövője lehet a WRC-ben – mondta Peter Johnston, a verseny elnöke. – A WRC-nek komoly hagyományai vannak Új-Zélandon és a mostani verseny iránti érdeklődés mutatja, hogy hazánkban is igen népszerű rendezvény. Ez a futam az első az országban, melyet hibrid meghajtású autókkal, fenntartható üzemanyaggal rendeznek, ami a motorsport új korszakát jelzi. Bízunk benne, hogy ezen a héten olyan erős rendezvényt tudunk tartani, hogy 2024-ben visszatudjunk térni a WRC naptárába.” 

A WRC Promóter ügyvezető igazgatója, Jona Siebel elárulta, hogy már folynak a tárgyalások az Új-Zéland Rally partnereivel a jövővel kapcsolatban. 

“A WRC teljes közössége várta, hogy visszatérjünk Új-Zélandra, mióta először 2020-ban bekerült a naptárba – mondta Siebel. – Két évvel a tervezett időpont után érkeztünk ide, de az elkötelezettség továbbra is töretlen. Peter Johnston, valamint a szponzorok támogatásával bízunk benne, hogy megtaláljuk a módját a folytatásnak. Ehhez egyértelmű szándék kell az Új-Zélandi kormánytól is, valamint a főszponzor Auckland Limitedtől is. A kenyai Szafari Rally, valamint a görög Acropolis rally visszatérése jó példája annak, hogy a WRC Promótere elkötelezetten szeretné visszahozni a nagy múltú WRC futamokat a naptárba.” 

Figyeld a Rallycafe.hu-t, mert a verseny minden szakaszát követően írásban számolunk be a legfrissebb történésekről!


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss