2024. április 16. 19:29

KezdőlapWRCPaddon nagy előnnyel vezet a WRC2-ben, Kajto a bajnoki címért küzd

Paddon nagy előnnyel vezet a WRC2-ben, Kajto a bajnoki címért küzd

-

Hayden Paddon több mint két perc előnnyel vezet az Új-Zéland Rally WRC2 értékelésében. A hazai pályán versenyző Paddon mögött Kajetan Kajetanowicz a második, a lengyelnek nagyon kell egy jó eredmény, hogy meg tudja előzni Mikkelsent a bajnokságban.

A helyi hős a Hyundai i20 N Rally2-vel öt szakaszgyőzelmel teljesítette a második teljes versenynapot – ezzel kiegészítve azt a négyet, amelyet már pénteken összegyűjtött.

Mivel előnye 1 perc 38 másodperc volt, és a zord időjárás javulására sem mutatkoztak jelek, Paddon elkerülte a kockázatvállalást délután. Azonban így is tovább tudta növelni a különbséget, több mint két perccel zárta a napot a lengyel Kajetan Kajetanowicz előtt. Nem mellesleg Paddon ezzel a teljesítménnyel összetettben is a hatodik helyen áll.

„Nagyon tiszta volt, jó napunk volt” – erősítette meg Paddon a 13. gyorsasági végén. „Ma délután feltettünk pár plusz gumit, hogy a biztonságra menjünk. Az út közepén autóztunk, kalandok nélkül, és elégedett vagyok a mai nappal.”

Kajetan Kajetanowicz nem is Paddonnal vívott, hanem egy másik új-zélandival – Shane van Gisbergennel -, aki egy régebbi R5-ös specifikációjú Fabiával versenyez.

A kétszeres Supercars-bajnok közel hét másodpercel ment jobbat Kajetanowicznál a szombati nyitó szakaszon, amivel 27,8 másodpercre csökkentette a különbséget. Kajto kicsit elhúzott, de a Kaipara Hills gyorsaságin megint nagyot ment van Gisbergen. A csata azonban a 12-es gyorson véget ért, amikor egy jobb első defekt lelassította az új-zélandit.

A regnáló ausztrál bajnok, Harry Bates új-zélandi kalandja csaknem véget ért, amikor kis híján elkerült egy távírópóznát, miután szélesre csúszott egy jobbosban. A 11-es gyorsaságin azonban nagyot ment, Paddont is megverte, és első lett a gyorsaságin. Bates a negyedik pozícióban áll, 3 perc 23,3 másodperccel Van Gisbergen mögött és 3 perc 13 másodperccel a WRC2 Mastersben vezető Armin Kremer előtt, aki a ötödik a Citroën C3 Rally2-vel.
Kajetan Kajetanowicz
Kajetan Kajetanowicz, foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:wrc.com

Friss