2024. március 29. 09:43

KezdőlapWRCÚt a világbajnoki címig - Kalle Rovanpera karrierje

Út a világbajnoki címig – Kalle Rovanpera karrierje

-

Minden idők legfiatalabb rallyvilágbajnoka, Kalle Rovanpera még csak 22 éves, mégis elismerésre méltó pályafutás áll már mögötte. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokról.

A WRC futamgyőztes Harry Rovanpera fia, Kalle Rovanpera a raliautó volánjánál nőtt fel, tehetségét édesapjától Harri Rovanperától örökölte, aki a 2001-es Svéd Rally győztese volt. Kalle Rovanpera három évesen kezdett motorozni. Hat évesen kezdett vezetni tanulni, és nyolc évesen már finn erdőkben száguldozott olyan autókkal, amelyeket Harri úgy alakított át, hogy elérje a pedálokat.

A gyermekkor

Ahogyan Max Verstappent apja, Jos mentorálta, hosszú órákat töltve a pályán, Rovanpera úgy nőtt fel, hogy a kavicson csúszott, lábát a gázon tartva.

Évekbe telik, amíg a raliversenyzők készségei kifejlődnek úgy 200 km/órás sebességgel aszfalton, kavicson és jégen száguldoznak. Rovanpera most megdöntötte a legfiatalabb WRC-világbajnok rekordját, amit Colin McRae állította fel 1995-ben, amikor 27 éves volt. A két legsikeresebb rallyversenyző Sébastien Loeb és Sébastien Ogier csak 30, illetve 29 évesen szerezte meg első bajnoki címét.

Vezetésre született

A raliversenyzőknek amellett, hogy gyorsnak kell lenniük, meg kell érteniük a versenyautót, olvasniuk kell a pályák felületét és tökéletes itinert kell írniuk a navigátorral. Az F1-es pilótákhoz hasonlóan nekik is pontos visszajelzéseket kell adniuk, hogy segítsenek a csapat mérnökeinek beállítani az autót. De amíg az F1-es pálya többé-kevésbé állandó, egy raliversenyző minden időjárási körülmények között versenyez aszfalton, sárban, murván, porban vagy épp havon és jégen, amelyek ráadásul minden elhaladó autóval változnak. A korai kezdésnek köszönhetően Rovanperä már azelőtt elkezdte fejleszteni ezeket a vezetői képességeket, mielőtt legtöbben akár csak biciklizni is megtanultak volna.

Rovanpera
Fotó: Toyota Gazoo Racing

Az apa: Harri Rovanpera

Rovanperä apja, Harri ‘Rovis’ Rovanperä 1993 és 2006 között versenyzett a WRC-ben, a SEAT, a Peugeot, a Mitsubishi és a Skoda csapatánál. A 2001-es Svéd Rally győztese, Harri közismerten murva specialista volt. Magyarországon is járt, 2006-ban Jelen István hívta meg őt a Mecsek Rallyra, ahol az Expo Center parkolójában tartott bemutatót.

„Ő volt az első tanárom is. Megtanított, hogy az autónak van kormánya, gázpedálja és kuplungja, majd azt mondta ne beszéljünk róla, hanem használjam őket” – mondja Rovanperä. Harri Rovanpera Kalle mentorálásához barátok segítségét is kérte, például korábbi navigátorát, Risto Pietiläinent.

Rovanpera
foto: Skoda Motorsport

Az anya: Tiina

Max Verstappen édesanyjához, Sophie Kumpenhez hasonlóan Rovanperä anyja, Tiina is felismerte, hogy fia rendkívüli tehetségének néhány elemét tőle örökölte. „Nehéz megtanulni, hogyan kell koncentrálni. Az ember vagy vele születik, vagy nem” – mondta az Ilta-Sanomat finn napilapnak. „De Kalle nem hagyja, hogy a külső dolgok zavarják, és gyorsan vissza tudja idézni a korábbi eseményeket.

Verstappen anyjához hasonlóan ő is aggódik, hogy fia biztonságban van e. „Rendben van ezzel kapcsolatban, de tudom, hogy aggódik értem a rallyversenyek alatt. Motorsporttal foglalkozom. Bármi megtörténhet.” – mondja Kalle Rovanperä.

A felfedezés

A csúszós finn utak és a nyomás alatt mutatott hidegvér a legfontosabb összetevői annak, hogy olyan remek versenyzők születtek északon, mint például az F1-ből Kimi Raikkonen, Mika Hakkinen és Keke Rosberg. A rally világában jóval hosszabb a lista: Marcus Grönholm, Tommi Makinen, Juha Kankkunen és még sorolhatnánk a sztárokat.

Rovanperät, aki Puuppolában nőtt fel, közvetlenül a Finn Rally központja, Jyvaskyla mellett, már korán felfedezték. 2009-ben egy YouTube video emelte a köztudatba, amelyen a tehetséges nyolcéves fiú egy Toyota Starlettel versenyzett a havas, jeges erdei utakon.

Puuppola egyébként a rally tehetségeinek melegágya, és otthont adott Tommi Makinennek, aki Rovanperät szerződtette a Toyota Gazoo Racinghez, valamint Timo Jouhkinak, a legendás menedzsernek, aki Makinen, Kankkunen és Harri Rovanpera karrierjét irányította. Jouhki 16 éves kora óta menedzseli Kalle Rovanperát.

Rovanpera bajnoki címei

12 évesen Rovanpera készen állt a versenyekre, de Európában vezetői engedélyre volt szükség, mielőtt rallyzni kezdhetett. Lettország volt a kivétel, ahol rally sprinteken kezdett versenyezni, az apja pedig a gyorsaságik között vezette a Skoda Fabia S2000-ret.

Rovanpera 15 évesen lett R2-bajnok lett. A következő évben egy Skoda Fabia R5-tel szerelve a világ legfiatalabb országos ralibajnoka lett, majd 2017-ben is megvédte címét. Abban az évben az olasz bajnokságban is részt vett, és két rallyt nyert a finn bajnokságban.

Kalle Rovanpera korábbi rally eredményei

  • 2021 WRC: Toyota Gazoo Racing WRT – 4., 142 pont (2 győzelem, 4 dobogó)
  • 2020 WRC: Toyota Gazoo Racing WRT – 5., 80 pont (1 dobogó)
  • 2019 WRC2 Pro: világbajnok (5 győzelem)
  • 2018 WRC2: Skoda Motorsport II – 3. (2 győzelem)
  • 2017 WRC2: 15. (1 győzelem), Lettország nemzeti bajnok
  • 2016: Lettország nemzeti bajnok
  • 2015: Lettország R2 bajnok

Jogosítvány

2017-ben október 2-án, 17. születésnapja másnapján Rovanpera letette a forgalmi vizsgát, és végre elindulhatott a nemzetközi versenyeken.

Három héttel később Malcolm Wilson M-Sport csapatával versenyzett a Brit Rallyn, ahol megkezdte a közös munkát Jonne Halttunen navigátorral. A szezon utolsó ausztrál rallyján Rovanpera lett a legfiatalabb versenyző, aki futamot nyert a WRC2-ben.

Nemzetközi sztár lesz a WRC2-ben

2018-ban a Skoda leszerződtette Rovanperát egy WRC2-es szezonra gyári pilótaként, Halttunennel az oldalán. Nehéz újonc szezon volt, mert Rovanperának olyan tapasztalt profik ellen kellett küzdenie, mint Jan Kopecky és Pontus Tidemand.

A bajnokság második fordulójában Argentínában Rovanpera átvette a vezetést, de az utolsó napon kiesett a versenyből. Egy balos kanyarban 160 km/órás sebességgel legurult az útról, és egy parkoló autó tetején landolt. „Nagy baleset volt. Az én hibám. Valóban rossz vége volt egy számomra jól alakuló rallynak” – mondta.

Hamarosan visszatért, és győzelmet aratott Nagy-Britanniában és Spanyolországban, így összesítésben harmadik lett. 2019-ben Rovanpera lett a WRC történetének legfiatalabb győztese, amikor megszerezte a WRC2 Pro első bajnoki címét, öt győzelmet aratva, köztük ismét a Brit Rallyval és első győzelmével a Finn Rallyn.

Rovanpera rekordjai:

  • A legfiatalabb országos ralibajnok
  • Az első WRC2 Pro világbajnok
  • A legfiatalabb WRC-pilóta
  • A legfiatalabb WRC-szakasz győztes
  • A legfiatalabb WRC-pilóta, aki dobogóra állhatott
  • A WRC tabelláját vezető legfiatalabb versenyző
  • A legfiatalabb WRC futamgyőztes
  • A legfiatalabb WRC világbajnok
Rovanpera
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Iskola után hadsereg

A fiatalkori kezdet hátránya, hogy Rovanperának halasztani kellett a továbbtanulást. „Egy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben. Mindig visszamehetek az iskolába” – mondja ezzel kapcsolatban.

Finnországban azonban kötelező a katonai szolgálat, és Rovanpera 71 másik fiatal finn sportolóval együtt megkapta a behvót, köztük volt Jesse Kallio is, aki a rallycrossban versenyez az RX2e-ben. 2019 októberében Helsinkiben jelentkezett szolgálatra, ugyanakkor élő szerződése volt, hogy egész szezonban versenyezzen a WRC-ben a Toyota Gazoo Racing WRT-vel. Csupán tíz nap katonai szolgálat után Rovanpera visszatért a rallyba, de katonai szolgálatát be kell fejeznie, mielőtt betölti a 30. életévét.

A legfiatalabb motorsport bajnokok

  • A legfiatalabb F1-es világbajnok: Sebastian Vettel, 2010, 23 éves
  • A MotoGP legfiatalabb világbajnoka: Marc Márquez, 2013, 20 éves
  • A legfiatalabb WRC-bajnok: Kalle Rovanpera 22 éves
  • A Le Mans-i 24 órás verseny legfiatalabb győztese: Alexander Wurz, 1996, 22 éves
  • A legfiatalabb WRX-világbajnok: Timmy Hansen, 27 éves

Rovanpera WRC rekordjai

2020-ban Rovanpera debütált a világbajnokságon a Toyotával, azonnal új rekordokat állított fel: a legfiatalabb WRC-pilóta lett, és 19 évesen és 139 naposan a második svédországi versenyén a legfiatalabb versenyző lett aki a WRC történetében dobogóra állhatott.

Rovanperä első idényében tapasztalt profikkal versenyzett. Csapattársa volt a világbajnok Sebastien Ogier és Elfyn Evans. A Hyundai-nál Ott Tänak és Thierry Neuville versenyzett, a harmadik autóval pedig a legendás Loeb és Dani Sordo indult. A szezont azonban megszakította a világjárvány, és hét futamra korlátozták.

Drift

Az év elején Rovanperä elzarándokolt az írországi Dublin melletti Mondello Parkba, hogy szabadkártyával részt vegyen a Drift Masters Európa-bajnokságon. A drift bajnok Daigo Saito által módosított Toyota Suprával bizonyította sokoldalúságát, amikor bejutott a 16 közé a 42 tapasztalt drift versenyzőből álló mezőnyben.

Az első WRC győzelem

Miután Jari-Matti Latvala váltotta Makinent a Toyota csapatfőnöki posztján, ígéretesen indult a 2021-es szezon a második hellyel az Arctic Rallyn. Bár csalódott volt, amiért nem a 2019-es rali-világbajnokkal, Ott Tänakkal küzdött meg, a legfiatalabb versenyzőként hagyta el Lappföldet, aki vezeti a rally-világbajnokságot.

A következő áttörés az Estonia Rallyn történt. Tänak az élre állt és alig várta, hogy hazai pályán nyerjen, de sorozatos defektek vetettek véget a hétvégéjének. Rovanpera átvette a vezetést, és maga mögött tartotta Craig Breent, hogy megszerezze első győzelmét a WRC-ben.

Rovanpera
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A diadallal Rovanpera a WRC történetének legfiatalabb raligyőztese lett 20 évesen és 290 naposan. „Nehéz szezon volt, és nagyon örülök, hogy megszereztem az első győzelmemet itt Észtországban” – mondta Rovanpera.

Rovanpera ezzel nem végzett, és győzelmet aratott az Akropolisz-rallyn is, mielőtt a szezont összesítésben a negyedik helyen zárta.

Legjobb WRC-győzelme

A WRC 50. szezonjában bemutatkoztak új generációs hibrid meghajtású Rally1-es autók. Sébastien Loeb újabb győzelmet aratott a Monte-Carlo Rallyn, de aztán jött Rovanpera és megismételte apja svédországi győzelmét. De mégsem ez volt az eddigi legnagyobb diadal…

Rovanpera
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Aztán a horvátországi trükkös körülmények között viszont egy újabb magas szintű teljesítményt produkált. „Számomra ez Kalle valaha volt legjobb teljesítménye” – mondta Jari-Matti Latvala.

Az esőben és ködben helytállva Rovanpera egészen vasárnap délutánig vezetett, amikor szakadó esőben rossz gumikon találta magát. Tänak 1,5 másodperccel átvette a vezetést, és már csak a Power Stage volt hátra, amelyet sárral borított utakon kellett teljesíteni. „Tudtuk, hogy Ottnak jobb abroncsai vannak azokhoz a körülményekhez” – mondta Jari-Matti Latvala. „Elkezdtem számolni, hány pontot veszítünk a Hyundai-jal szemben.”

„Aztán megjelent Kalle első részideje, és mindenki elcsodálkozott. Senki sem tudta elhinni, hogy tud ilyen gyorsan vezetni. Csoda. Annyira nagy volt a tempó. Hogyan tudott megbirkózni a kemény gumikkal? Valahogy megtette, és megnyerte a gyorsaságit.”

Rovanpera
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

A gyorsasága és az ügyessége mellett ez a nyomás alatti érettség és hidegvér volt az, amivel Kalle Rovanpera új szintre emelkedett. Ez a szint most már a rally csúcsa a világbajnoki cím. Az pedig nem kérdés, hogy Kalle Rovanpera itt nem fogja abbahagyni, világbajnokként tovább gyűjti majd a rekordokat és az újabb győzelmeket.

Rovanpera
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss