2024. április 20. 03:46

KezdőlapWRCA szervizelés után ismét Ogier vezet 

A szervizelés után ismét Ogier vezet 

-

A délutáni első szakaszt Sébastien Ogier nyerte és ismét átvette a vezetést a Spanyol Rallyn Thierry Neuville-től, csupán 6.9 másodperc a legjobb négy versenyző között. 

A Spanyol Rally első délutáni szakaszán Sébastien Ogier 1.4 másodperccel volt gyorsabb Ott Tanaknál, 2.7 másodperccel Dani Sordonál, míg Thierry Neuville 3.7 másodpercet kapott a nyolcszoros világbajnoktól. 

Összetettben így ismét Sébastien Ogier vezet 3.2 másodperccel a második helyre csúszó Neuville előtt. Kalle Rovanpera 6.5, míg Ott Tanak 6.9 másodperces hátrányban áll a harmadik és negyedik helyen. 

Az ötödik helyen Elfyn Evans 13.10 másodperc hátránnyal áll, ami jól mutatja a verseny szorosságát. 

Az M-Sport versenyzői jobb tempót mutattak, mint délelőtt, így Craig Breen is 1.5 másodperccel közelebb került Takamoto Katsutához, akit 5.7 másodperccel követ. 

Pierre-Louis Loubet is folytatni tudta a versenyt, azt követően, hogy a negyedik szakasz után komolynak tűnő műszaki miatt kényszerült megállni. Az első délutáni szakaszon azonban a kitűnő harmadik idővel zárt. 

Spanyol Rally, állás 5 szakasz után 
1 #1 Sébastien Ogier / Benjamin Veillas (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 38:25.9
2 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +3.2
3 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +6.5
4 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +6.9
5 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +13.1
6 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +27.0
7 18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +41.8
8 42 Craig Breen / Paul Nagle (IRL) Ford Puma Rally1 +47.5
9 #16 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Puma Rally1 +1:01.3
10 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +1:06.9
11 #7 Pierre-Louis Loubet / Vincent Landais (FRA) Ford Puma Rally1 +1:25.4 

További eredmények 

WRC Időterv
2022 október 20., csütörtök 
09:01 Shakedown – Coll de la Teixeta 4.21 km Ogier 2:40.1

2022 október 21., péntek
08:33 SS1 Els Omells – Maldà 1 11.05 km Rovanpera 5:16.1 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Tanak
09:33 SS2 Serra de la Llena 1 11.79 km Rovanpera 6:41.0 / 1. ROVANPERA, 2. Neuville, 3. Ogier
10:26 SS3 Les Garrigues Altes 1 22.64 km Ogier 12:31.9 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Rovanpera
11:26 SS4 Riba-roja 1 13.98 km Neuville 8:41.0 / 1. NEUVILLE, 2. Ogier, 3. Rovanpera
15:09 SS5 Els Omells – Maldà 2 11.05 km Ogier 5:08.8 / 1. OGIER, 2. Neuville, 3. Rovanpera
16:09 SS6 Serra de la Llena 2 11.79 km
17:02 SS7 Les Garrigues Altes 2 22.64 km
18:02 SS8 Riba-roja 2 13.98 km 

2022 október 22., szombat 
08:44 SS9 Savallà 1 13.93 km
09:37 SS10 Querol – Les Pobles 1 20.19 km
10:38 SS11 El Montmell 1 24.18 km
14:14 SS12 Savallà 2 13.93 km
15:07 SS13 Querol – Les Pobles 2 20.19 km
16:08 SS14 El Montmell 2 24.18 km
18:40 SS15 Salou 2.15 km 

2022 október 23., vasárnap
07:00 SS16 Pratdip 1 12.15 km
08:08 SS17 Riudecanyes 1 15.90 km
10:29 SS18 Pratdip 2 12.15 km
12:18 SS19 Riudecanyes 2 15.90 km


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss