2024. március 28. 23:08

KezdőlapWRCAz FIA nem változtat a WRC2 szabályain, hiába kéri Mikkelsen

Az FIA nem változtat a WRC2 szabályain, hiába kéri Mikkelsen

-

Hiába szorgalmazza a változtatást a WRC2 címvédő, az FIA nem módosít a 2023-as szabályokon. Andreas Mikkelsen ebben a kérdésben Burns korábbi navigátorával sem ért egyet.

Mikkelsen még a nyáron azt mondta, hogy az FIA-nak „meg kell próbálnia megtalálni a módját, hogy mindannyian ugyanazokon a versenyeken induljunk”. A javaslat mögött az a szándék rejlett, hogy elkerülje azt a helyzetet, amely ebben az évben kialakult, amikor Kajetan Kajetanowicz lényegében a Mikkelsen által tartott események köré tervezte a naptárát. Sőt azóta Emil Lindholm is átvette ezt a stratégiát, és a két versenyző így egymással küzdhet meg Japánban a bajnoki címért, miközben Mikkelsen tehetetlenül figyel a karosszékből.

Mikkelsen még bajnok lehet, ha egyik riválisa sem ér el jó eredményt Japánban, de ő azt szeretné, hogy ugyanazokon a pályákon versenyezve dőljön el a bajnoki cím sorsa.

„Azt hiszem, az évek során különböző kategóriákban láthattuk ugyanezt. Amikor elindultam a rally-világbajnokságon, összességében ugyanilyen volt” – mondta az FIA sportért felelős alelnöke Robert Reid. Neki pedig bőven van tapasztalata ezen a téren, hiszen 1991-től Richard Burnsnek diktálta az itinert.

„Senki más nem járt a Safari Rallyn, csak a Toyota. Senki sem nyerhetett különböző országokban, csak az a versenyző aki elindult a futamokon. Szóval igen, úgy értem, hogy ideális esetben szeretnénk látni őket egymással versenyezni, de szerintem a rally mindig is taktikai sport volt – szóval ennek is van egy aspektusa” – tette hozzá Reid. Utána pedig már ő tette fel a kérdést a rally menedzser Johnatan Wheatleynek, hogy mi a terv a következő szezonra.

„Újra ugyanaz” – válaszolt szűkszavúan Wheatley.

„Azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon jó WRC2-es csaták voltak a bajnokság minden fordulóján. Ha hét vagy nyolc eseményre korlátoznánk a versenyt, ami kereskedelmi szempontból nagyon sok egy privát csapatnak, akkor hét-nyolc rallyn jó csatát vívnának, de a többieken semmit. Azt hiszem, jelenleg 92 versenyzőnk regisztrált a WRC2-re a szezonban, ami fenomenális. Személy szerint nem aggódom túlságosan” – tette hozzá.

„Vannak a gyári háttérrel rendelkező versenyzők, akiknek elöl kell lenniük – nem mindig vannak elöl, de elöl kell lenniük. Nagyon erős középmezőnyünk van, általában kevesebb tapasztalattal rendelkező pilóták, vagy akik feljutnak ide a ranglétrán, amivel itt is szoros küzdelem zajlik. Valamint ott a Masters kategória, ami még több nevezőt hoz és itt is érdekes csatákat láthatunk a szezonban” – részletezte Wheatly a kategória erőviszonyait.

Mikkelsen
Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

Andreas Mikkelsen azért került ebbe a helyzetbe, mert év elején még úgy tervezte, hogy gyorsan letudja a szabályok engedte hét futamot, amelyből a hat legjobb eredmény számít. A címvédő úgy számolt, hogy ezek után a 2023-as WRC karrierjét építheti majd. Az élet – és saját maga – azonban keresztülhúzta számításait. Portugáliában és a Szardínia Rallyn motorhiba miatt kiesett, az Acropolisz Rallyn pedig ő hibázott nagyot. Hiába nyert a Montén, Svédországban és Észtországban, a két kiesés miatt csak öt futamon szerzett összesen 109 pontot amivel Japán előtt vezeti a bajnokságot. Lindholm és Kajetanowicz 104-104 ponttal követi őt, de egy jó eredménnyel a mínuszolások után elhódíthatják a címet.

Mikkelsen
Fotó: Andreas Mikkelsen

 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss