back to top
2024. június 14. 20:57

KezdőlapWRC18 év után megtörhet a jég Japánban

18 év után megtörhet a jég Japánban

-

2004 óta a WRC naptár része a Japán Rally, de hiába voltak ott az ikonikus japán gyártók a világbajnokságon, a hazai győzelem csak az első versenyen sikerült, amikor Petter Solberg egy Subaru Impreza S10 WRC-vel megnyerte a versenyt. 2022-ben megtörhet a jég, ha a Toyota a szezonzárón hazai győzelemmel koronázza meg világbajnoki címeit.

„Azt hiszem mindkettő fontos. Ez hihetetlen. Japánban nyerni nagyszerű, köszönöm mindenkinek. Soha nem adtuk fel” – mondta boldogan Petter Solberg amikor célba ért az első Japán Rally, arra a kérdésre válaszolva, hogy mi volt fontosabb, a 10 bajnoki pont vagy a győzelem.

Apró kitérő, hogy Solberg családjával együtt örült a sikernek, és az ünneplés közben a kis Oliver Solberg még szülei karján ülve mutatta fel a hüvelykujját.

Abban az évben ez volt Solberg harmadik futamgyőzelme, és a Japán Rallyt követő brit és olasz versenyen is nyerni tudott. A bajnoki címhez ez sem volt elég, Loeb mögött második lett, de a szigetországban ő volt a hős, aki Subaruval nyerni tudott. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte Németországban egy tempós balosban pályafutása egyik legnagyobb balesetét szenvedte el, ami után a navigátor Phil Mills kórházba is került.

Egy évvel később úgy tűnt, Solberg megismétli a diadalt. 22 másodperccel vezetett Grönholm előtt, amikor az utolsó előtti gyorsaságin eltalált egy sziklát, megsérült a kormánymű és fel kellett adniuk. A győzelmet Grönholm szerezte meg Peugeot-val, Loeb megint második lett a Citroennel, a Subaru pedig egy dobogónak örülhetett Chris Atkinson harmadik helyével.

2006-ben is esélyes volt Solberg, de már az első gyorsaságin gondjuk akadt a fékekkel. A pedál a padlóig esett be, a fékhiba a csapat elmondása szerint addig sosem jelentkezett az autón. A versenyt Loeb nyerte Citroennel, 5.6 másodperc előnnyel az akkor már Forddal versenyző Grönholm előtt. Hirvonen lett a harmadik szintén Ford Focusszal.

2007-ben totális európai siker született, az első hét helyen a Citroen és a Ford osztozott.

„Ahogy 2004-ben, most sem gondolok másra csak a győzelemre” – fogadkozott Solberg 2008-ban a verseny előtt. „A murvás teljesítményünkre fókuszáltunk a Japán és a Brit rallykra, úgy fejlesztettük a beállításokat, hogy ilyen körülmények közt legyenek a legjobbak.”

„Fontos verseny ez nekünk és a csapatnak, amit alig várok. Ez a csapat hazai versenye és itt mindenki hatalmas Subaru rajongó” – tette hozzá Solberg. A sikerre pedig nagy szükségük volt, mert a 2005-ös Brit Rally óta nem tudtak nyerni. Ebben az évben sem sikerült a dobogó tetejére állni, a szezon végén pedig a Subaru ki is szállt a WRC-ből.

2008-ban a Suzukinak is lehetett volna esélye a győzelemre, az SX4 WRC-vel Per-Gunnar Andersson azonban csak ötödik lett. Hirvonen és Latvala nagy fölénnyel aratott kettős győzelmet.

2009-ben elmaradt a futam, 2010-ben pedig csak a Citroen és a Ford indult gyári csapattal így a hazai győzelemre ekkor sem számíthattak a japán szurkolók.

2020-ban és 2021-ben a Toyotával már lett volna esély az újabb ünneplésre, de akkor a Covid szólt közbe. Mindkét alkalommal lemaradt a verseny, így nem csoda, hogy ebben az évben a japánok óriási várakozással néznek a verseny elé, mert jó esély van rá, hogy 18 év után ismét hazai pályán nyerjen egy japán gyártó.

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Friss