2024. március 29. 11:46

KezdőlapWRCOgier történelmi szakaszgyőzelemmel kezdett Japánban 

Ogier történelmi szakaszgyőzelemmel kezdett Japánban 

-

Sébastien Ogier nyerte a Japán Rally első szakaszát, így első részsikerét szerezte a Toyotának is. A nyolcszoros világbajnok mögött Craig Breen és Ott Tanak zárt. 

12 év után visszatért a Japán Rally a WRC naptárába, komolyan megújulva, hiszen korábban csak murvás szakaszok szerepeltek a programban, idén azonban aszfaltos szakaszok várnak a versenyzőkre. 

A WRC szezonzáró első szakasza a Kuragaike Parkban volt, ahol a shakedownt is rendezték fordított irányba teljesítve a pályát. 

A shakedown szakaszon még Thiery Neuville volt a leggyorsabb, azonban fordított irányban, immáron sötétben Sébastien Ogier autózta a legjobb időt, új navigátora, Vincent Landais navigálásával. Ezáltal a Toyota első hazai versenyén azonnal szakaszgyőzelemmel nyitott.

A nyolcszoros világbajnok mögött Craig Breen csupán 1 tizeddel maradt el a Ford Pumával, míg az utolsó Hyundai-os versenyén szereplő 2019-es világbajnok Ott Tanak 2 tizedmásodperc hátránnyal zárt a harmadik helyen a Hyundaijal. 

Thierry Neuville este is csak 3 tizeddel maradt el a legjobb eredménytől, azonban így már a negyedik időt autózta az idei világbajnokot, Kalle Rovanperát 3 tizeddel megelőzve. 

A verseny magyar idő szerint péntek hajnalban hat szakasszal folytatódik. 

Japán Rally, állás 1 szakasz után 
1 #1 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 2:07.0
2 #42 Craig Breen / James Fulton (IRL) Ford Puma Rally1 +0.1
3 #8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Hyundai i20 N Rally1 +0.2
4 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +0.3
5 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +0.6
6 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +1.2
7 #18 Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota GR Yaris Rally1 +1.9
8 #44 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Puma Rally1 +2.2
9 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +3.1
10 #21 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +4.0
11 #23 Sami Pajari / Enni Malkönen (FIN) Skoda Fabia Rally2 evo +4.0
12 #20 Kajetan Kajetanowicz / Maciej Szczepaniak (POL) Skoda Fabia Rally2 evo +6.8
13 #22 Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +8.6
14 #29 Heikki Kovalainen / Sae Kitagawa (FIN / JPN) Skoda Fabia R5 +9.7
15 #26 Sean Johnston / Alexander Kihurani (USA) Citroen C3 Rally2 +9.9 

 További eredmények

Időterv (magyar idő szerint) 
2022 november 10., csütörtök 
01:01 SH Kuragaike Park Reverse 2.80 km Neuville 2:04.6
09:38 SS1 Kuragaike Park 2.75 km Ogier 2:07.0 / 1. OGIER, 2. Breen / 3. Tanak 

23:02 SS2 Isegami’s Tunnel 1 23.29 km 

2022 november 11., péntek 
00:00 SS3 Inabu Dam 1 19.38 km
00:58 SS4 Shitara Town R 1 22.44 km
05:31 SS5 Isegami’s Tunnel 2 23.29 km
06:29 SS6 Inabu Dam 2 19.38 km
07:27 SS7 Shitara Town R 2 22.44 km 

23:07 SS8 Nukata Forest 1 20.56 km 

2022 november 12., szombat 
00:08 SS9 Lake Mikawako 1 14.74 km
01:03 SS10 Shinshiro City 7.08 km
04:37 SS11 Nukata Forest 2 20.56 km
05:38 SS12 Lake Mikawako 2 14.74 km
07:36 SS13 Okazaki City SSS 1 1.40 km
07:49 SS14 Okazaki City SSS 2 1.40 km 

2022 november 13., vasárnap 
00:08 SS15 Asahi Kougen 1 7.52 km
01:12 SS16 Ena City 1 21.59 km
02:10 SS17 Nenoue Plateau 11.60 km
03:48 SS18 Ena City 2 21.59 km
06:18 SS19 Asahi Kougen 2 (Power Stage) 7.52 km 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss