2024. március 29. 07:45

KezdőlapWRCHihetetlen, egy órával később értek a tüzoltók Sordo autójához!

Hihetetlen, egy órával később értek a tüzoltók Sordo autójához!

-

A Japán Rally első napjának legdrámaibb pillanatait Dani Sordo okozta, akinek autója a pénteki első szakaszon gyulladt ki. Az esetnél személyi sérülés nem történt, de az autó porig égett. 

Nagyjából 16.1 kilométerig jutott csak Dani Sordo a pénteki nyitó szakaszon, azonban a cél előtt mintegy hét kilométerrel kénytelen volt megállni, miután a Hyundai i20 N Rally1 kigyulladt. A spanyol versenyző és navigátora, Cándido Carrera megpróbálta eloltani a tüzet, azonban még az időközben oda érő Gus Greensmith tűzoltókészüléke is kevés volt a tűz eloltásához. 

Sordo a Dirtfish kamerája előtt magyarázta el, hogy mi is történt. 

“Már reggel jeleztem a csapatnak, hogy üzemanyag szaghoz hasonló bűzt érzek az autóban – magyarázta a spanyol versenyző. – Csütörtökön már érzékeltünk füstöt az autóban, de nem tudtuk az okát. Most a szakaszon is érzékeltük a füstöt, valamint benzinhez hasonló szagot. Később erősödött ez a szag, majd hátulról megláttuk az első lángnyelveket. Amikor azonnal megálltunk már előlről is füstölt az autó, egyértelművé vált, hogy a tűz gyorsan terjed. Ezt követően még behúztuk a kéziféket, majd nekiálltunk oltani a tűzet. Gus Greensmith megérkezése után elkértem a tűzoltókészülékét, de már nem tudtunk semmit sem tenni. Azt hiszem, hogy az akkumulátor környékén keletkezett a tűz. Nagyon sajnálom a csapatot az autó elvesztése miatt, de nem tudtuk megakadályozni a porigégést.” 

Sordo korábban még nem találkozott olyan tűzzel, mely az autójában keletkezik. 

“Soha nem gondoltam volna, hogy egy autó képes alattam teljesen kigyulladni. Amikor érzékeltük hátul a fütöt a teljes kigyulladás előtt, megpróbáltam a csomagtartót felnyitni, de már lehetetlen volt a hatalmas hő miatt. Ezután csak a telefonomat tudtam kivenni, majd már égett is az autó. Nem tudtunk mit tenni.” 

Az interjú végén megérkeztek a japán tűzoltók is, mintegy órával a kigyulladás után, azonban akkorra már a helyi kisebb tűzoltóegységek eloltották a jármű maradványait. Abba már ne is gondoljunk bele, hogy mi történt volna, ha a tűz miatt kigyullad a környező növényzet, vagy a tűz esetleg az alagútban keletkezik.

„A versenyzők jól vannak, ez a lényeg – mondta Julien Moncet, a Hyundai Motorsport csapatigazgató-helyettese a WRC+ adásában. – Ilyen dolgot senkisem szeretne látni, hatalmas dráma és hatalmas csalódás. Jelenleg nincs ötletünk, hogy mi okozhatta a tüzet és valószínűleg ez már nem is derül ki, mert semmi nem maradt az autóból. Talán az autó jobb hátsó felében keletkezhetett a tűz, de az is lehet, hogy teljesen máshol. Megpróbáljuk kitalálni, hogy mi okozta a tüzet, de nem vagyok benne biztos, hogy kitaláljuk.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss