back to top
2024. május 08. 06:03

KezdőlapWRCBreen: Az út kanyarodott, csak én nem

Breen: Az út kanyarodott, csak én nem

-

Craig Breen jól kezdett Japánban, azonban a harmadik szakaszon egy félelmetes balesetet szenvedett és kiesett. Az M-Sport ír versenyzője nem tudja, hogy miként történt a hiba. 

Craig Breen a Japán Rally ötödik helyéről várhatta a péntek délelőtti utolsó szakaszt, ahol azonban frontálisan ütközött a szalagkorlátnak, ami olyan súlyosan sérült, hogy délután törölni is kellett a szakaszt miatta. 

Az M-Sport versenyzője nem tudta megmagyarázni a hiba okát. 

“Nagyon furcsán hangozhat, de fogalmam sincs, hogy miként történt a baleset – mondta Breen a Dirtfishnek. – Az út kanyarodott, csak én nem. Volt néhány falevél az úton, ami minden autó után változott, de igazából tanácstalan vagyok a baleset okával kapcsolatban.” 

Richard Millener szerint Japánban nagyon sokszor lehett hibázni, és úgy gondolja, hogy Breen egy picivel gyorsabb volt a baleset idején, mint amekkora tempó kellett volna.  

“Beszéltem a balesetről Craiggel és nem szeretném hibáztatni – mondta az M-Sport csapatfőnöke. – Igazából rá kell jönni, hogy mi történhetett abban a kanyarban, és erre csak Breen tud rájönni. Nem volt műszaki hiba, az autó beállítása jó volt. Persze nekem is vannak ötleteim, hogy miért történt a baleset. Nyilván koszos volt az út, és a felvételt látva az jutott eszembe, hogy túl gyors volt. Azonban én nem vagyok versenyző és utólag könnyű okoskodni, de azt hiszem a tempó hozzájárult a balesethez.” 

Millener szerint Breennek a verseny megközelítésen kellene változtatnia. 

“A csapat teljesen mögötte áll és készek vagyunk megadni neki minden támogatást, de végső soron neki kell változtatnia, hogy ne történjen minden versenyen baleset. Ki kell találnia, hogy miként tudja elkerülni a baleseteket, azt hiszem, hogy meg kell fogadnia a körülötte lévők tanácsait, akikben megbízik, azt azonban neki kell eldöntenie, hogy kik ezek a személyek. Ha folyamatosan változtat a verseny megközelítésén, az nyilván nem fog segíteni. Választania kell egy megközelítést és ahhoz kell ragaszkodnia. Azt gondolom, hogy minden világbajnok, vagy élversenyző egy kicsit önfejű, és nem hallgatnak a kivülállókra. Azt hiszem, Craignek is valami hasonló kell, a tél folyamán kell választania egy megközelítést, amit úgy gondol, hogy sikeres lehet.” 

Friss