2024. március 29. 14:11

KezdőlapWRCLoriaux: A bírálók kicsit rosszul érezhetik magukat 

Loriaux: A bírálók kicsit rosszul érezhetik magukat 

-

Christian Loriaux elárulta, hogy sok kritikát kapott a Hyundai ebben a szezonban, azonban a koreai gyártó mérnöki részlegének vezetője szerint a szezon végén már rosszul érezhetik magukat a bírálók. 

Christian Loriaux 2021-ben let a Hyundai Motorsport mérnöki részlegének vezetője, korábban pedig az M-Sport műszaki igazgatója volt. 

A Hyundai az idei szezont nagyon nehezen kezdte a rally világbajnokságon, azonban év közben folyamatosan fejlődve komolyat lépett előre, a szezont pedig öt sikerrel fejezte be, ami a legtöbb 2014-es létrehozása óta. 

Loriaux elárulta, hogy sok bírálat érte az év elején a Hyundait, azonban a második félévben a koreai gyártó bizonyított. 

“Öt hónapon át ostorozott minket a média és más személyek – mondta Loriaux a francia Rallye Sport oldalnak. – Ha nincs a Compact Dynamics (a hibrid egység beszállítója) miatti probléma már Svédországban is nyerhetett volna Ott Tanak és akkor másképp alakult volna a szezon. Mindenki a Toyotát dícséri, de szerintem Kalle Rovanpera teljesítménye sokkal meggyőzőbb volt, mint a Toyotáé. Tény, hogy Rovanperán kívül Ogier is tudott nyerni, de ő mégis csak nyolcszoros világbajnok.” 

A Hyundai az év második felében öt futamot tudott nyerni, Tanak háromszor, Thierry Neuville kétszer zárt az élen, és csapat szinten is verte a koreai gyártó a japánt. 

“Háromszor tudtunk egymás után nyerni különböző körülmények között, Finnországban, Belgiumban és Görögországban. Azt hiszem, ekkor néhány bíráló kicsit rosszul érezhette magát. Görögországban ráadásul hármas sikert ünnepelhettünk. Igaz, hogy Észtországban a Toyota elrontotta Tanak buliját, később azonban Finnországban és Japánban is mi rontottuk el a Toyota partiját.” 

A Hyundai először Szardínián tudta megverni a gyártók versenyében a Toyotát, aott 20 ponttal, majd Görögországban 25, Japánban pedig 23 ponttal gyűjtöttek többet, emellett Belgiumban egyforma pontszámot szerzett a két gyártó. 

Fotó: Hyundai Motorsport

A Toyota végül 70 ponttal gyűjtött többet a Hyundainál. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss