2024. április 18. 14:13

KezdőlapWRCMikor lesz megvásárolható az új Skoda? 

Mikor lesz megvásárolható az új Skoda? 

-

A vadonatúj Skoda Fabia RS Rally2 már túl van az első éles versenyén, Andreas Mikkelsen győzelemmel zárta a német Lausitz Rallyt. De vajon mikor juthatnak a privát megrendelők az új autóhoz? 

“Szinte végtelen azon érdeklődők sora, akik már szeretnék megvenni a Skoda Fabia RS Rally2-t – mondta Michal Hrabanek, a Skoda Motorsport vezetője a Dirtfishnek. – Idén azonban csak öt autót fogunk tudni leszállítani. Még mindig nagyon nehéz előállítani több autóhoz az alkatrészeket. Tartjuk a kapcsolatot azon megrendelőkkel, akik a következő hónapokban kapják majd meg az autót, de nem tudjuk, hogy ez 2023 szeptemberében vagy máskor fog-e bekövetkezni.” 

Hrabanek biztosítja a jelenleg Skodával versenyzőket, hogy amíg az új autókat nem kapják meg, addig a régi autóhoz tudnak elegendő alkatrész biztosítani. 

“A jelenlegi ügyfeleinknek azt tudom mondani, hogy tartsanak ki a régebbi autó mellett, azokat el tudjuk látni alkatrészekkel, az autó pedig elég versenyképes továbbra is. Szeretnénk minden megrendelőnek minél hamarabb eljuttatni az új autót, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha elegendő alkatrészt is tudunk már biztosítani.” 

A Lausitz Rallyn történt debütálással elégedett a cseh gyártó csapatának vezetője. 

“A Lausitz Rallyn minden a terveknek megfelelően alakult. Nem volt probléma az autóval és Andreas Mikkelsen, valamint Torstein Eriksen is nagyon jól szerepelt. Valószínűleg csak annyit kockáztattak, amennyit a győzelemhez kellett. Azt gondolom, hogy sikeres volt az autó bemutatkozása. Nyilván ez csak egy nemzeti bajnokság futama volt, de az autó teljesítményét már lemérhették az érdeklődők. Egy ERC vagy WRC futam persze hosszabb verseny, de ha jól emlékszem, akkor a Fabia R5 is egy cseh bajnokin debütált.” 

Eddig a Skoda gyárában éves szinten 100 új autó készült, azonban az új autóval kapcsolatban Hrabanek örülne, ha ez a szám elérné az 50 darabot. 

“Ha sikerül 50 autót évente készíteni, már örülni fogok. Nem csak az alkatrészek számára, de minőségére is szeretnénk figyelni. Jelenleg a beszállítóink küzdenek a saját beszállítóikkal.” 

A Dirtfish úgy tudja, hogy a decemberben leszállítandó öt új autóból négyet a Skoda által támogatott Toksport WRT kap meg a hónap elején. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss