2024. március 29. 11:38

KezdőlapWRCWilson: 2023-ban megcélozzuk a vb címet! 

Wilson: 2023-ban megcélozzuk a vb címet! 

-

Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető-igazgatója szerint képesek lesz csapata megcélozni a 2023-as vb címet, miután tegnap bejelentették Ott Tanak visszatérését. 

Ott Tanak a Spanyol Rally után úgy döntött, hogy az év végén elhagyja a Hyundai Motorsportot, annak ellenére, hogy szerződése 2023 végéig szólt. 

A média azonnal összefüggésbe hozta a 2019-es világbajnokot az M-Sporttal, azonban Richard Millener csapatvezető folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy Ott Tanak leszerződtetése túl sokba kerülne.  

Tegnap azonban az M-Sport bejelentette, hogy mégis le tudták igazolni az észt versenyzőt, a Dirtfish pedig megtudta, hogy a szerződés több évre szól, holott Malcolm Wilson csapata csak 2023-ra jelentette be Tanakot. 

Az M-Sport ügyvezető-igazgatója szerint azzal, hogy korábbi versenyzőjük visszatér a csapathoz, jövőre harcban lehetnek a vb címért. 

“Óriási boldogsággal tölt el, hogy Ott Tanak ismét csatlakozott hozzánk – mondta Malcolm Wilson. – Bár az utóbbi években nem velünk versenyzett, karrierjét folyamataosan figyelemmel kísértem. Nemrég elment Dovenbybe, hogy aztán kipróbálhassa a Ford Pumát, és első visszajelzései után biztosak vagyunk benne, hogy 2023-ban megcélozhatjuk a vb címet. Ott néhány napos tesztje során kiderült, hogy miben kell még javulnunk, hogy valóban vb címért harcolhassunk.” 

“Mindenki számára jelentős és örömteli pillanat volt Ott Tanak aláírása a 2023-as évre – mondta Richard Millener, csapatvezető. – Jövőre egyértelmű cél lesz, hogy megszerezzük a pilóták vb címét. Ehhez azonban kemény munkára lesz szükség, amire felkészültünk. Egy olyan versenyző, mint Ott létfontosságú a csapat hangulata és motíváltsága szempontjából is. Idén sok tapasztalatot gyűjtöttünk a Ford Pumával, tudjuk erősségeit, és biztosak vagyunk benne, hogy képesek leszünk elérni a kitűzött célokat.” 

Ott Tanak 2017 végén vb harmadik helyet követően hagyta el az M-Sport csapatát, aztán a Toyotához igazolt, ahol 2019-ben világbajnok lett. Nagy meglepetésre 2020-ban már a Hyundai Motorsport csapatához igazolt, ahol azonban nem tudott vb címért harcolni, erre most ismét lát esélyt az M-Sporttal. 

“Az M-Sport az a hely, ahol pilótaként felnőttem, és az itt szerzett tapasztalattal sikerült elérem azt a szintet, ahol most vagyok – mondta Ott Tanak. – A vb cím megszerzése után nem tudtam újabb címért harcolni, pedig egy újabb vb cím megszerzésééig nem nem tudok megnyugodni. Sokat tárgyaltam Malcolmmal és egyértelmű, hogy céljaink ugyanazok a következő évben. Nagy kihívás lesz a következő szezon, de ismerős emberek között képes leszek ezzel megküzdeni és célba tudom venni a vb címet. Örömmel csatlakozom ismét az M-Sporthoz!” 

Fotó: M-Sport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss