2024. március 28. 15:13

KezdőlapWRCA főmérnöke biztos Tanak sikerében

A főmérnöke biztos Tanak sikerében

-

Jamie McMillan, Ott Tanak 2023-as főmérnöke biztos benne, hogy a 2019-es világbajnok sikeres tud lenni az M-Sport csapatával. 

Ott Tanak 1 évvel szerződése lejárta előtt elhagyta a Hyundai Motorsportot, majd az M-Sporthoz igazolt, ahol szeretne ismét vb címért harcolni. 

Jamie McMillan szerint az észt versenyző sikeres lehet az M-Sportnál. 

“Az M-Sportnál mindenki örül Ott Tanak érkezésének – mondta a 2019-es világbajnok jővő évi főmérnöke a Belfast Telegraph oldalának. – Korábban is már szép karriere volt a csapatban és mindenki ismeri képességeit. Ott nagyon jól ismeri a csapatot, tudja, hogy mire számíthat és szerződését csak a Ford Puma tesztelése után írta alá, ezért biztos benne, hogy az autóval képes vb címért harcolni. Az M-Sport minden tagja motívált, mindenki szeretné, ha Tanak valóban sikeres lenne.” 

Az M-Sport nagyon nehéz szezont zárt 2022-ben. 

“Az idei év valóban nagyon nehéz volt a csapatnak, de ez nem a megfelelő munka hiánya miatt volt. Minden megfelelően motívált, és az autó képes versenyeket nyerni, ezt idén már megmutatta a Montén, később pedig a szakaszgyőzelmekkel. Nagy öröm számomra is, hogy egy világbajnokkal dolgozhatok, akivel a Montéra való készülés jól halad.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss