2024. március 28. 14:50

KezdőlapWRC2023 nagy kérdései a rallysportban: Sikerül-e Kalle Rovanpera számára a címvédés?

2023 nagy kérdései a rallysportban: Sikerül-e Kalle Rovanpera számára a címvédés?

-

Több dolog miatt is érdemes lesz figyelemmel kísérni a rallysportot 2023-ban. Például, hogy sikerül-e Kalle Rovanpera számára a címvédés?

Minden eddiginél szorosabb küzdelem alakulhat ki a 2023-as WRC szezon során, hiszen a Toyota, a Hyundai és az M-Sport is rendelkezik már olyan versenyzővel, aki képes lehet az egyéni vb címért harcolni.

Kalle Rovanpara és a Toyota 2022-ben elsősorban akkor tett szert nagy előnyre, amikor a Hyundai még igyekezett összekapni magát. Mire ez sikerült, addigra pedig a finn versenyző és a japán gyártó is oilyan előnnyel rendelkezett, amit csak be kellett osztani.

Az év második felében már inkább a Hyundai irányított, és ez komoly csatát vetít előre a 2023-as szezonra is.

Ráadásul a Hyundai először annak az Ott Tanaknak köszönhette a sikereket, aki év végén elhagyta a csapatot és az M-Sporthoz igazolt, Malcolém Wilson csapata pedig egyértelműen a 2019-es világbajnok sikerességéért fog idén dolgozni.

Eközben a Hyundainál Thierry Neuville kaphat minden csapattársánál nagyobb segítséget az egyéni küzdelem során.

A Toyotánál pedig Kalle Rovanpera nagy riválisa lehet Elfyn Evans is, aki egy nem jól sikerült 2022 után, várhatóan idén ismét igyekszik jobban odatenni magát a futamokon.

Az egyéni vb cím tehát akár négy versenyző között is eldőlhet, így pedig nagyon nehéz dolga lesz Kalle Rovanperának, ha szeretné vb címét megvédeni.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss