2024. április 20. 09:44

KezdőlapWRCBrutálisan hosszú szakasz is lesz Szardínia Rallyn

Brutálisan hosszú szakasz is lesz Szardínia Rallyn

-

A Szardínia Rally idén ismét Olbia környékén kerül lebonyolításra, a szervezők pedig egy maratoni szakaszt is a programba kívánnak tenni. 

Szardínia 2004-ben váltotta a Sanremo Rallyt a WRC naptárban, ahova azóta csak 2010-ben nem tudott bekerülni. 

A versenyt tavaly Alghero környékén rendezték, a 20. Évfordulóját ünneplő versenyt idén azonban ismét Olbia környékén tartják. 

A szervezők már közzétették a verseny útvonalát, melyben 50 km-es szakasz is szerepel, mégpedig a Monte Lerno szakasz, melyen a híres Micky’s Jump ugrató is található. 

Ez a szakasz tavaly kevesebb mint a mostani távnak a felén lett lebonyolítva, ugyanakkor 2014-ben már volt 59 km-es is. 

További érdekesség az olasz verseny útvonalával kapcsolatban, hogy pénteken tartják a Tantariles gyorsaságit is, mely az első Szardínia Rallyn szerepelt még, de Sardegna néven egy új szakasz is a programba került. 

A Szardínia Rallyt a vb 6. futamaként június 1-4. között rendezik. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss