2024. április 20. 06:04

KezdőlapWRCSolberg idei első WRC2-es pontjait veszi célba

Solberg idei első WRC2-es pontjait veszi célba

-

Oliver Solberg bár részt vett a Monte-Carlo Rallyn is, azonban a WRC2-es bajnokságban csak a Svéd Rallyval kezdődik a szezonja. 

Oliver Solberg miután tavaly a Hyundai nem hosszabbította meg szerződését az idei évre a Toksport WRT-hez igazolt, és a vadonatúj Skoda Fabia RS Rally2-vel igyekszik minél több WRC futamon elindulni. 

A WRC2-ben azonban csak hét versenyen lehet részt venni, így Petter Solberg fia egyes rallykon a bajnoki értékelésen kívül áll rajthoz. Így volt ez a Monte-Carlo Rallyn is, ahol végül az RC2-es kategória hatodik helyén zárt. 

A svéd-norvég versenyző a WRC második futamán azonban már az első bajnoki pontokért száll autóba. 

“Tavaly nagyszerű volt az Umea központú rendezés a Svéd Rallyn – mondta Oliver Solberg. – A szakaszok ugyancsak szenzációsak voltak, igazi téli körülmények között lehetett vezetni. Az idei versenyt már nagyon várom, mert először indulhatok téli rallyn az új autóval. Szeretnék minél jobban szerepelni, hogy sok pontot tudja szerezni.” 

A 21 éves pilóta két szezon során versenyezhetett a WRC csúcskategóriájában WRC-vel és Rally1-es autóval, azonban az idei WRC2-es szezont sem érzi hatalmas visszalépésnek. 

“Idén nyilván nem fogok tudni olyan tempóban menni a Rally2-es autóval, mint a Rally1-essel, a legnagyobb különbség az egyenesekben lesz érezhető, kanyarokban kisebb a különbség a két kategória között. Idén ismét örömömet lelem a versenyzésben, élvezem a családias hangulatot a csapatban. Ugyanakkor ahol csak tudok, a győzelemért próbálok harcolni.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss