2024. április 18. 06:46

KezdőlapWRCNeuville: Változtattunk az autón a Power Stage előtt, és nem jött be

Neuville: Változtattunk az autón a Power Stage előtt, és nem jött be

-

Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe harmadik helyen zárta a Svéd Rallyt, annak ellenére, hogy a csapat előnyben részesítette Craig Breennel szemben. A belga páros számára azonban nem jól alakult a Power Stage. 

Thierry Neuville még némileg betegen kezdte a Svéd Rallyt, mivel az influenzából még nem sikerült teljesen felépülnie. A betegség miatt pedig tesztelni sem tudott a verseny előtt. 

“Úgy érkeztünk Svédországba, hogy egy jó versenyt szerettünk volna – mondta Thierry Neuville. – Amikor megérkeztünk a verseny helyszínére, még nem voltam jól a korábbi influenza után, nem tudtam tesztelni, helyette Craig Breen készülhetett, én pedig még a shakedownon sem voltam jól. Pénteken nagy hátrányt jelentett másodikként indulni, ugyanakkor a nap végére csak fél perc hátrányunk volt, ezért később a jobb rajthelyet igyekeztünk kihasználni és szombat este már a harmadik helyen voltunk. Az utolsó napon pedig igyekeztem Kalle Rovanpera előtt maradni.” 

Ami nem volt könnyű, de végül sikerrel járt a Hyundai belga versenyzője, ami után jött a csapatutasítás, hogy Craig Breen késsen el, ami által Thierry Neuville kezdhesse a második helyről az utolsó szakaszt. A belga versenyző azonban hibázott a záró szakasz előtt. 

“Vasárnap az első szakaszon tudtam, hogy picivel Kalle gyorsabb lehet, de a második szakaszon sikerült nekünk jobb tempót nyújtani. A Power Stage előtt azonban változtattunk az autó beállításán, amit nagyon rosszul tettünk. Nem tudtam elég jól vezetni emiatt a záró szakaszon, oda lett a második hely. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de ez benne van. Craig, mivel nem megy idén teljes szezont, tudja, hogy a csapatérdekeket kell szem előtt tartani. Kaptam egy lehetőséget, miután megkérte a csapat Breent, hogy késsen el a Power Stage-ről, ezzel a lehetőséggel azonban most nem tudtam élni. Ennek ellenére fantasztikus hétvégét zártunk, jó eredménnyel.” 

Fotó: Hyundai Motorsport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss