2024. április 19. 23:00

KezdőlapWRCTanak: Nem tudtuk mire számíthatunk a verseny előtt

Tanak: Nem tudtuk mire számíthatunk a verseny előtt

-

Ott Tanak és Martin Jarveoja már második versenyén nyerni tudott az M-Sport Ford Pumájával, pedig a verseny előtt nem igazán tudták, hogy milyen eredményt tudnak elérni. 

“Nagyon jó érzés, hogy nyerni tudtunk – mondta Ott Tanak a Svéd Rally után. – Tulajdonképpen úgy érkeztünk Svédországba, hogy nem tudtuk mire számíthatunk az eredményt illetően. Az volt a terv, hogy kezdünk egy jó tempóval, aztán meglátjuk miként alakul a folytatás. Az első nap végén jól álltunk, a folytatásban pedig igyekeztünk javítani a tempón.” 

Ott Tanak ugyan csak egy szakaszt tudott nyerni a versenyen, folyamatosan a legjobb időkhöz közel tudott teljesíteni, ami végül a siker titka volt. 

“Pénteken még igyekeztem megérteni az autó viselkedését. Szombatra már kiderült, hogy miként tudok gyors lenni vele. A siker titka a magas átlagsebesség fenntartása volt, és bár csak egy szakaszt nyertünk, folyamatosan közel voltunk a legjobb eredményekhez. Vasárnap reggel úgy folytattuk, ahogy az előző két napon. Tudtuk, hogy ennél már gyorsabbak nem tudunk lenni, de bíztunk benne, hogy a tempónk nem az utolsó napon sem lesz rossz. Szerencsére növelni tudtuk az előnyünket reggel, utána pedig a meglévő előnnyel próbáltunk gazdálkodni.” 

Győzelmével Tanak a vb pontversenyben is átvette a vezetést, így Mexikóban az első napon takarítania kell. 

“Arra, hogy Mexikóban takarítanunk kell az első napon, most még nem gondolok, most az ünneplés ideje van. Mindenki nagyon keményen dolgozott a csapatban, ezért szerettem volna mindenképp nyerni, hogy így köszönjem meg a munkát.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss