2024. március 29. 10:39

KezdőlapWRCMillener: Az elektromos hajtásnak is megvan az előnye

Millener: Az elektromos hajtásnak is megvan az előnye

-

Richard Millener, az M-Sport csapatvezetője az elektromos hajtás előnyét emelte ki, miután Pierre-Louis Loubet csak ennek köszönhette célba érését a Svéd Rallyn.  

Pierre-Louis Loubet számára az volt a cél Svédországban, hogy gyarapítsa havas tapasztalatait és próbáljon meg célba érni. Ez azonban csaknem meghiúsult, amikor autója megállt a Power Stage-en és csak az elektromos hajtásnak köszönhetően tudott célba gurulni. 

“Sajnos úgy tűnt elsőre, hogy valamilyen hajtáslánc probléma lépett fel Pierre-Louis autójában a Power Stage-en – mondta Richard Millener, az M-Sport csapatfőnöke. – Végül azonban sikerült célba érnie, és ez a lényeg. Most megmutatkozott az elektromos hajtás előnye is, hiszen, ha ez nincs, akkor nem sikerül a verseny teljesítése. Pierre-Louis számára nagyon fontos volt, hogy erős teljesítményt nyújtson havon, ahol korábban csak kevés tapasztalattal rendelkezett. Számára most jönnek az igazán fontos versenyek, murván és aszfalton már erősebb teljesítményt várunk tőle.” 

Loubet végül a hatodik helyet szerezte meg a Svéd Rallyn.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss