2024. március 28. 13:37

KezdőlapWRCKatsuta: Nem tudtam a nyomban maradni

Katsuta: Nem tudtam a nyomban maradni

-

Takamoto Katsuta a tavalyi Új-Zéland Rally után esett ki ismét, pedig a Svéd Rally pénteki napján történt borulás után még visszatudott térni. 

Takamoto Katsuta nagyszerűen kezdett Svédországban, hiszen a a pénteki harmadik szakaszt meg is tudta nyerni, azonban a délutáni első szakasz mély nyomai között már nem tudta megtartani autóját és borult, majd a következő szakaszon még elrajtolt, de hűtési probléma miatt végül kiállni kényszerült. 

“Nagyon csalódott voltam a péntek miatt – mondta a japán toyotás a WRC hivatalos oldalának. – Nem éreztem magam nyomás alatt, azonban kicsit gyorsabban érkeztem az ominózus kanyarba és nem tudtam a nyomban maradni az autóval. Az esetek 98%-ban jól lehet kezelni a mély nyomokat, de a maradék 2%-ban csak utas vagy az autóban. Nagyon elkeserített a baleset, de megtudtam mutatni a sebességem és élveztem a vezetést.” 

Szombatra aztán visszatudott térni a pályákra Katsuta, de vasárnap a Power Stage-en már nem állt rajthoz, így a tavalyi Új-Zéland Rally után ismét nem fejezett be egy versenyt. 

“Köszönetet kell mondanom a csapatnak, hogy összerakták az autót szombatra. Nagyon örültem, hogy vissza tudok térni és több tapasztalatot tudok szerezni. Végül aztán vasárnap kénytelen voltam kiállni.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss