2024. március 28. 18:43

KezdőlapWRCNeuville betegen is dobogón zárt, önbizalma pedig nőtt

Neuville betegen is dobogón zárt, önbizalma pedig nőtt

-

Thierry Neuville influenza miatt nem tudott tesztelni a Svéd Rally előtt, és a versenyen is még beteg volt kissé, azonban így is sikerült dobogón zárnia. 

Thierry Neuville influenzás lett a Svéd Rally előtt, ezért kihagyni kényszerült a verseny előtti tesztet, helyette Craig Breen készülhetett. A belga versenyző a verseny alatt is még beteg volt kissé, éppen ezért a megszerzett dobogós eredménnyel sokat nőtt önbizalma. 

“A pénteki nap nagyon nehéz volt, mert a mezőny elején kellett indulni, de már akkor is éreztem, hogy az autó nagyon jó és ez a folytatásra magabiztosabbá tett – mondta Thierry Neuville a WRC hivatalos oldalának. – Szerettünk volna jól zárni a Power Stage-en is, de ott elkövettem egy kis hibát, ezért a tervünket ott nem sikerült teljesíteni. Craig Breen nagyon jól vezetett egész hétvégén, ezért tulajdonképpen megérdemelte a második helyet. A csapat számára pedig így is jól sikerült a hétvége. Mexikóban nagyon érdekes versenyre számítok, mert a két fő riválisom fog előttem rajtolni a nyitó napon.” 

Thierry Neuville két verseny után 9 pontos hátránnyal követi az éllovas Ott Tanakot, míg a második helyen álló Kalle Rovanperától 6 ponttal van lemaradva. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss