back to top
2024. május 22. 20:34

KezdőlapWRCDaniel Elena visszavonul

Daniel Elena visszavonul

-

A rallysport történelmének legsikeresebb navigátora, Daniel Elena bejelentette, hogy befejezi versenyzői karrierjét. 

A monacói Daniel Elena Sébastien Loeb navigátoraként kilenc vb címet szerzett, azonban utolsó vb futamán 2020-ban indult, majd Loebbel még rajthoz állt a 2021-es Dakaron. A versenyt követően azonban külön vált a rallysport történelem legsikeresebb párosának útja, aminek okaként a Prodrive-ot jelölte meg Elena. 

Az 50 éves navigátor, most bejelentette, hogy végleg szögre akasztja sisakját. 

“Szeretném bejelenteni, hogy sportkarrierem befejeződött – írta Instagramján Daniel Elena. – Ez lehet, hogy néhány embernek szomorúságot okoz, de izgatottan várom, hogy szenvedélyemet már más formában űzzem. Szeretném megköszönni a támogatást, melyet egész karrierem során kaptam. Ez a támogatás segített elérni azt a szintet a sportban, ahova eljutottam, hasonló sikerekre még álmomban sem gondoltam pályafutásom elején.” 

Sébastien Loeb és Daniel Elena 23 éven át versenyzett együtt, első versenyükre 1998-ban egy Francia Kupa futamon került sor. Később a világbajnokságon kilenc vb címet, 79 vb futamgyőzelmet értek el. 

Elena utolsó rallyversenyén 2021-ben vett részt, amikor Loebbel rajthoz állt a francia Mont-Blanc Morzine Rallyn egy Peugeot 306 Maxival.

A monacói navigátor azonban nemcsak Loeb mellett versenyzett, karrierját 1992-ben elején Christophe Bovini mellett kezdte, majd versenyzett Michel Gioffri, Hervé Bernard mellett is.

Fotó: GEPA pictures / Red Bull Content Pool

Friss