back to top
2025. április 18. 06:23
Többi

    KezdőlapWRC26 év után visszatérő szakasz a Portugál Rallyn

    26 év után visszatérő szakasz a Portugál Rallyn

    -

    Nyilvánosságra hozták a szervezők a Portugál Rally útvonalát, a versenyzőkre 19, köztük egy 26 éve használt szakasz vár. 

    A WRC szezon ötödik versenyét május 11-14. között Portugáliában, Matosinhos környékén rendezik. A murvás verseny a csütörtöki napon egy shakedown szakasszal indul, majd pénteken három szakaszt kétszer, kettőt pedig egyszer kell teljesíteni. 

    Pénteken kerül sor a Figueira da Foz szuperspeciál szakasz megrendezésére is, melyet utoljára 1997-ben használtak. 

    Az első nap során csak gumicserére lesz mód, így a napi 120 km-es táv komoly kihívást tartogat a versenyzőknek. 

    Szombaton három szakaszt kell háromszor teljesíteni, majd a nap a Lousada szuperspeciállal zárul, a nap során pedig 148.88 km-t kell versenytempóban megtenni, ekkor azonban már lesz napközben is szervizelés. A rendezvény leghosszabb szakaszát is ekkor tartják, a 37 km-es Amarante szakaszt. 

    A záró napon két szakaszt egyszer, míg a Fafe gyorsaságit kétszer kell teljesíteni, itt rendezik a Power Stage-et is. A napközben nem lesz szervizelés, ezért a korábban időt vesztő versenyzők biztosan komolyan gumit fognak spórolni a záró szakaszra. 

    Időterv, magyar idő szerint
    2023 május 11., csütörtök
    10:01 Shakedown (Baltar) 4.55 km

    2023 május 12., péntek
    10:05 SS1 Lousã 1 12.03 km
    11:05 SS2 Góis 1 19.33 km
    12:05 SS3 Arganil 1 18.72 km
    14:35 SS4 Lousã 2 12.03 km
    15:35 SS5 Góis 2 19.33 km
    16:35 SS6 Arganil 2 18.72 km
    18:05 SS7 Mortágua 18.15 km
    20:05 SS8 SSS Figueira da Foz 2.28 km

    2023 május 13., szombat
    08:35 SS9 Vieira do Minho 1 26.61 km
    10:05 SS10 Amarante 1 37.24 km
    11:35 SS11 Felgueiras 1 8.91 km
    16:05 SS12 Vieira do Minho 2 26.61 km
    17:35 SS13 Amarante 2 37.24 km
    19:05 SS14 Felgueiras 2 8.91 km
    20:05 SS15 SSS Lousada 3.36 km

    2023 május 14., vasárnap
    08:05 SS16 Paredes 15.00 km
    09:35 SS17 Fafe 1 11.18 km
    10:35 SS18 Cabeceiras de Basto 22.23 km
    13:15 SS19 Fafe 2 (Power Stage) 11.18 km

    Friss