2024. április 20. 12:48

KezdőlapWRCMexikó Rally 2023 – Minden infó egy helyen

Mexikó Rally 2023 – Minden infó egy helyen

-

A WRC idei harmadik versenyét, a Mexikó Rallyt március 16-19. között rendezik Guanajuato környékén. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a 2020 után visszatérő versenyről.

A Monte-Carlo Rally és Svéd Rally után a hétvégén már a harmadik verseny következik a Rally Világbajnokságon, a mezőny ezúttal a szezon egyetlen nagy tengerszint feletti magasságban rendezett futamán mérheti össze tudását.

A verseny története
A Mexikó Rally elődje az Amerika Rally volt, melyet 1979 és 1985 között, valamint 1991-ben rendeztek meg. 1993-ra már az Amerikai Egyesült Államok határához közelebbi környéken tartották, jelenlegi helyére, León környékére 1998-ban került.

Az első WRC futamot 2004-ben rendezték, azóta pedig 2009, valamint a járvány évei, 2021 és 2022 kivételével minden évben megtartják.

A WRC korszakban Sébastien Loeb és Sébastien Ogier a legeredményesebb versenyző egyaránt hat győzelemmel, első alkalommal azonban Markko Martin tudott nyerni.

A Mexikó Rally utóbbi 10 győztese (WRC rendezvényként)
2011: Sébastien Loeb / Daniel Elena (FRA / MCO) Citroen DS3 WRC
2012: Sébastien Loeb / Daniel Elena (FRA / MCO) Citroen DS3 WRC
2013: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2014: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2015: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) VW Polo R WRC
2016: Jari-Matti Latvala / Miikka Anttila (FIN) VW Polo R WRC
2017: Kris Meeke / Paul Nagle (GBR / IRL) Citroen C3 WRC
2018: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Ford Fiesta WRC
2019: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Citroen C3 WRC
2020: Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Toyota Yaris WRC

A 2023-as mezőny
A gyári mezőnyben a Toyota Gazoo Racing csapatához visszatér a Monte-Carlo Rally után Sébastien Ogier, aki az első napi jó rajthellyel könnyen megalapozhatja hetedik mexikói győzelmét. A japán gyártó a nyolcszoros világbajnok mellett Kalle Rovanperával, Elfyn Evans-szel és Takamoto Katsutával áll rajthoz.

A Hyundai Motorsport versenyzői közül sem Thierry Neuville, sem Esapekka Lappi és még Dani Sordo sem tudott korábban nyerni a Közép-Amerikai országban, azonban a belga és spanyol versenyző is tudott már Top3-ban zárni, idén pedig jobb rajthelyüket azonban akár győzelemre is válthatják.

Az M-Sport Ott Tanakkal, Pierre-Louis Loubet-vel és Jourdan Serderidis-szel támad a szezon első murvás versenyén. Az észt versenyzőnek azonban az első napon takarítania kell, ami megnehezítheti győzelemért vívott csatáját, ugyanakkor francia csapattársa akár a dobogóért is harcolhat kedvenc útfelületén.

A WRC2-ben öt versenyző is komoly eséllyel indul, Gus Greensmith és Kajetan Kajetanowicz Mexikóban kezdi az idei szezont, mellettük Oliver Solberg, Adrien Fourmaux és a tavalyi bajnok Emil Lindholm harcolhat a győzelemért.

A 2023-as útvonal
Az idei verseny érdekessége, hogy a Mexikó Rally záró napja egy szuperspeciál szakaszt leszámítva a 2020-ban törölt szakaszokon kerül megrendezésre. Mexikó lesz az első verseny, ahol kiemelt fontosságú lesz a hibrid rendszerből nyerhető plusz erő felhasználása, ami csökkenti a ritkább levegő miatt gyengébbé váló hagyományos motor teljesítményét.

Időterv (magyar idő szerint)
2023. Március 16., csütörtök
17:01 Shakedown (Llano Grande) 5.50 km

2023. Március 17., péntek
03:05 SS1 Street Stage GTO 1 1.12 km
03:28 SS2 Street Stage GTO 2 1.12 km

15:43 SS3 El Chocolate 1 31.45 km
16:46 SS4 Ortega 1 15.61 km
17:39 SS5 Las Minas 1 13.61 km
21:17 SS6 El Chocolate 2 31.45 km
22:20 SS7 Ortega 2 15.61 km
23:13 SS8 Las Minas 2 13.61 km

2023. Március 18., szombat
00:16 SS9 Las Dunas Superspecial 1 3.84 km
01:09 SS10 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 1 2.83 km

15:13 SS11 Ibarrilla 1 14.89 km
16:04 SS12 El Mosquito 1 22.47 km
17:05 SS13 Derramadero 1 21.69 km
18:13 SS14 Las Dunas Superspecial 2 3.84 km
21:06 SS15 Ibarrilla 2 14.89 km
21:59 SS16 El Mosquito 2 22.47 km
23:05 SS17 Derramadero 2 21.69 km

2023. Március 19., vasárnap
00:18 SS18 Las Dunas Superspecial 3 3.84 km
01:01 SS19 Distrito León Mx Rock & Rally SSS 2 2.83 km

15:05 SS20 Las Dunas Superspecial 4 3.84 km
16:16 SS21 Otates 35.39 km
17:24 SS22 San Diego 12.56 km
19:18 SS23 El Brinco[Power Stage] 9.58 km

Kövesd a RallyCafe oldalát és nem maradsz le a verseny egyetlen pillanatáról sem!

Teljes nevezési lista 
Teljes élő közvetítés: WRC+ 
Magazinok: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
Élő eredmények   
A világbajnokság állása


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss