2024. április 16. 08:12

KezdőlapWRCKorábban sok bajt okozott, most ez tartotta versenyben Tanakot

Korábban sok bajt okozott, most ez tartotta versenyben Tanakot

-

Ott Tanak már a Mexikó Rally első pénteki szakaszán komoly problémába ütközött, amikor elromlott autójában a turbó. A vb éllovas állítása szerint csak a hibrid egységnek köszönheti, hogy versenyben tudott maradni. 

Ott Tanak már a Mexikó Rally harmadik szakaszán, mely az első volt pénteken 7 percnél is többet vesztett, miután a Ford Puma Rally1 turbója meghibásodott. Az észt versenyző megállt a szakaszon is megnézni, hogy megtudja-e javítani. 

“Elég nagyot harcoltam az autóval – mondta Ott Tanak a Dirtfishnek. – Egyszer csak megállt a turbó az autóban. Megálltam, mert reméltem, hogy csak egy kilazult cső a probléma, de annál komolyabb volt a baj.” 

Tanak végig küzdötte a délelőtt három szakaszát, így pedig 12 perc hátrányba került, amivel még lehetséges a Top 10-be kerülés, ha valakinek még problémája lesz. 

A küzdelem azonban nem sikerült volna a hibrid rendszer nélkül, ami a tavalyi bevezetés után eddig sok problémát okozott, most azonban versenyben tartotta az M-Sport élversenyzőjét. 

“Néhány helyen a hibrid rendszer nyújtotta plusz energia nélkül nem tudtam volna folytatni, szerencsére a hibriddel azonban sikerült végig gurulnunk a pályákon.” 

Tanak fontosnak tartotta, hogy ne adja fel a harcot az autóval, mert így még sok tapasztalatot tud szerezni a Pumával. 

“Mindenképpen folytatni szerettük volna a versenyt, mert eddig csak 15 km-t tudtam vezetni az autót murván, és az sem volt teljesen jó, így még sok tennivalónk van az autóval.” 

Az M-Sport másik két versenyzője csak holnap tudja folytatni a versenyt, miután Pierre-Louis Loubet egy sziklának köszönhetően eltörte autója felfüggesztését, míg Jourdan Serderidis balesetet szenvedett, ugyancsak a verseny első pénteki szakaszán.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss