2024. március 29. 15:35

KezdőlapWRCLappi-Ogier csata, Katsuta szakadékba esett

Lappi-Ogier csata, Katsuta szakadékba esett

-

Esapekka Lappi vezet a Mexikó Rally péntek délelőtti szakaszai után Sébastien Ogier és Elfyn Evans előtt, miközben Pierre-Louis Loubet és Jourdan Serderidis után Takamoto Katsuta is balesetet szenvedett. 

Komoly tesztnek bizonyul a Mexikó Rally az autók és versenyzők számára egyaránt. A három év után visszatérő verseny péntek délelőtti szakaszain több műszaki hiba és balesetek is előfordultak. 

A pénteki első szakaszon az M-Sport versenyzői kerültek bajba, a takarítást végző Ott Tanak turbó probléma miatt súlyos perceket vesztett, míg Pierre-Louis Loubet egy sziklát talált el, Jourdan Serderidis pedig balesetet szenvedett és mivel a menetiránnyal szemben állt meg, a szakaszt etappá kellett nyilvánítani. 

 A következő drámai szakasz az utolsó délelőtti gyorsasági volt, melyen Thierry Neuville és Kalle Rovanpera autójában is meghibásodott a hibrid rendszer, míg Takamoto Katsuta egy bal kanyarban vesztette el a Toyota hátuljának tapadását és az út menti szakadékba esett. Bár komoly sziklák kerültek a japán versenyző elé esés közben, a Yaris elég biztonságosnak bizonyult. 

Ami az eredményeket illeti Esapekka Lappi és Sébastien Ogier mindhárom délelőtti szakaszon komoly csatát vívott, amiben egyelőre a finn Hyundai-versenyző áll jobban 1.4 másodperc előnnyel. 

A harmadik helyért egyelőre Elfyn Evans és Dani Sordo vív, ebben a csatában a walesi versenyző áll nyerésre. 

Thierry Neuville és Kalle Rovanpera autójában egyaránt meghibásodott a hibrid rendszer az utolsó délelőtti szakaszon, ami miatt értékes másodperceket vesztettek. 

Ott Tanaknak sikerült lépésben teljesíteni a pályákat, így van esély arra, hogy a szervízben megoldódik a turbó probléma, és bár komoly hátrányból, de elkezdheti a felzárkózást a vb éllovas észt versenyző.  

Szinte hihetetlen, de a durva pályák ellenére egyetlen defekt sem fordult elő a Rally1-es autóknál délelőtt. 

A délután során ismét teljesíti a mezőny a három mai szakaszt, majd a nap két szuperspeciállal zárul.  

Mexikó Rally, állás 5 szakasz után
1 #4 Esapekka Lappi / Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Rally1 41:20.4
2 #17 Sébastien Ogier / Vincent Landais (FRA) Toyota GR Yaris Rally1 +1.4
3 #33 Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota GR Yaris Rally1 +12.5
4 #6 Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +13.1
5 #11 Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +23.2
6 #69 Kalle Rovanpera / Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 +29.2
7 #24 Emil Lindholm / Reeta Hamalainen (FIN) Skoda Fabia RS Rally2 +1:57.3
8 #20 Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +2:00.3
9 #22 Adrien Fourmaux / Alexandre Coria (FRA) Ford Fiesta Rally2 +2:02.2
10 #21 Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +2:08.4
#8 Ott Tanak / Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +12:33.5

Időterv (magyar idő szerint)
2023. Március 16., csütörtök
17:01 Shakedown (Llano Grande) 5.50 km Rovanpera/Lappi 3:44.4

2023. Március 17., péntek
03:05 SS1 Street Stage GTO 1 1.12 km Tanak 0:58.0 69.52 km/h / 1. TANAK, 2. Rovanpera, 3. Lappi
03:28 SS2 Street Stage GTO 2 1.12 km Tanak 0:56.2 71.74 km/h / 1. TANAK, 2. Rovanpera, 3. Lappi

15:48 SS3 El Chocolate 1 29.07 km Lappi 22:00.2 79.27 km/h / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Sordo
16:46 SS4 Ortega 1 15.71 km Ogier 8:27.8 111.37 km/h / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Evans
17:39 SS5 Las Minas 1 13.79 km Lappi 8:55.6 92.59 km/h / 1. LAPPI, 2. Ogier, 3. Evans
21:22 SS6 El Chocolate 2 29.07 km
22:20 SS7 Ortega 2 15.71 km
23:13 SS8 Las Minas 2 13.79 km

2023. Március 18., szombat
00:16 SS9 Las Dunas Superspecial 1 3.70 km
01:16 SS10 Distrito León Mx SSS 1.30 km

15:13 SS11 Ibarrilla 1 14.82 km
16:04 SS12 El Mosquito 1 22.56 km
17:05 SS13 Derramadero 1 21.70 km
18:13 SS14 Las Dunas Superspecial 2 3.70 km
21:06 SS15 Ibarrilla 2 14.82 km
21:59 SS16 El Mosquito 2 22.56 km
23:05 SS17 Derramadero 2 21.70 km

2023. Március 19., vasárnap
00:18 SS18 Las Dunas Superspecial 3 3.70 km
01:08 SS19 Rock & Rally SSS 1.30 km

15:05 SS20 Las Dunas Superspecial 4 3.70 km
16:16 SS21 Otates 35.63 km
17:24 SS22 San Diego 12.61 km
19:18 SS23 El Brinco (Power Stage) 9.59 km

Teljes élő közvetítés: WRC+ 
Magazinok: Rally.tv – Rallysport mindennap 24 órában
A világbajnokság állása

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss