2024. március 28. 15:19

KezdőlapWRCSzeptemberben tartják az Amerika Rally tesztversenyét

Szeptemberben tartják az Amerika Rally tesztversenyét

-

A 2024-es amerikai WRC futam tesztversenyére szeptemberben kerül sor a Tenneessee állambeli Chattanoogában, ahol áprilisban már a tesztverseny tesztversenyét is megrendezik. 

Jövőre szeretnének WRC futamot rendezni az Amerikai Egyesült Államokban is, amihez eddig a megfelelő helyszínt keresték. 

A választás végül a Tenneesee állambeli Chattanoogára esett, ahol április 7-8-án Teennessee Rally néven már versenyt is fognak tartani, ami a Cherokee Nemzeti Parkban és az Ocoee folyó mentén kerül megrendezésre. 

Szeptemberben ugyanitt már a WRC futam tesztversenyét rendezik, pontos időpontot egyelőre azonban nem lehet tudni. 

A verseny megrendezését az Amerikai Rally Szövetség (ARA), a Chattanooga Tourism, Teeneessee állam, a regionális onkormányzatok mellett magán szponzorok is támogatják. 

Az Egyesült Államokban utoljára 1988-ban rendeztek WRC futamot, amit akkor Miki Biasion nyert meg. 

“Szeretnénk ismét nemzetközi rally versenyt rendezni az Amerikai Egyesült Államokban – mondta Barry White, a Chattanooga Tourism elnöke a helyi újságnak, a Chattanooga Times Free Pressnek. – Az áprilisban rendezendő versennyel a régiót felhelyezzük a rallysport térképére, majd a szeptemberi versenyen megmutatjuk, miként képzeljük el a WRC futamunkat. A WRC szeretne visszatérni az Egyesült Államokba, mi pedig ezen dolgoztunk az elmúlt másfél évben.” 

“Üdvözöljük a Chattanoogából érkező híreket – mondta Simon Larkin, a WRC Promóter versenyékért felelős igazgatója. – A WRC Promóter valóban szeretne ismét versenyt az Amerikai Egyesült Államokban, miután 1973 és 1988 között rendszeresen volt amerikai WRC futam. Biztosak vagyunk benne, hogy a verseny mögött állók képesek egy színvonalas WRC futamot megrendezni.” 

Amennyiben a szeptemberi tesztverseny sikeres lesz, úgy az Amerika Rally 2024-ben már a WRC naptárba kerülhet. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss