back to top
2024. május 08. 18:20

KezdőlapWRCSokkal nagyobb baj is lehetett volna Lappi balesetéből

Sokkal nagyobb baj is lehetett volna Lappi balesetéből

-

Esapekka Lappi a Mexikó Rally élén állva esett el a szombati nyitó szakaszon. A baleset során az autó hátuljával ki lett döntve egy villanyoszlop, majd az autó is lángra kapott. 

“Tudtuk, hogy a bal oldalon egy domboldal mellett kell elhaladni, előtte azonban egy bal kanyarban le kellett vágni az utat – magyarázta Esapekka Lappi a baleset körülményeit a Dirtfishnek. – Azt hiszem egy picit elakadtunk a levágás során, majd az autó jobb hátulja megérintette a domboldalt, ami keresztbe forgatott minket és az autó hátuljával kidöntöttünk egy villanyoszlopot. A baleset után megnyomtuk az OK gombot, mert nem sérültünk meg, valamint megnyomtam azt a gombot, amivel jeleztem, hogy akadályozzuk a többiek útját. Kiszálltunk az autóból, majd pár pillanat múlva kigyulladt az autó motortere.” 

Szerencsére ezúttal még sikerült időben eloltani a lángokat. 

“Bekapcsoltam az autó tűzoltó rendszerét, és a tűzoltó készüléket is használtam, de úgy tűnt, hogy nem tudjuk eloltani a tüzet. Szerencsére odaért Gus Greensmith és odaadta a tűzoltó készülékét, amivel végre sikerrel jártunk. Később pedig megérkezett a tűzoltó is, ami lehűtötte az autót.” 

Azonban az autóból való kiszállás is veszélyes volt, hiszen az autóra rádőlt a villanyoszlop. 

“Eleinte láttam, hogy szikrázik a vezeték, majd ez megszűnt és nem tudtam, hogy van-e áram a villanyvezetékben. Talán hülyeségnek tűnt, hogy foglalkoztunk a tűzoltással körülöttünk a magasfeszültségű vezetékkel, de az adrenalin miatt nem gondoltam veszélyre, rajtam volt az overall, a sisak és a kesztyű is.” 

Lappi szerint ez egy kis hiba volt, ami sokba került. 

A baleset miatt csak a Rally1-es mezőny indult ezen a szakaszon, majd a második és harmadik szakasz helyett a többieknek már a negyedik, szuperspeciál rajtjához kellett menni, a többi szakasz pedig etap lett számukra. 

A délután során azonban egyáltalán nem rendeznek versenyt a Lappi okozta a károk helyreállítása miatt a nap első gyorsaságiján. A délutáni program magyar idő szerint 21:59-kor kezdődik.

Friss