back to top
2024. június 23. 04:35

KezdőlapWRCMég navigátora is meglepődött Ogier tempóján

Még navigátora is meglepődött Ogier tempóján

-

Sébastien Ogier és Vincent Landais mindössze harmadik közös WRC futamukon vannak túl, azonban már két győzelmet is ünnepelhettek. 

Sébastien Ogier és Vincent Landais csupán a tavalyi Japán Rallyn ült először egy autóba, azonban három verseny alatt már két győzelmet arattak. 

A francia navigátor elárulta, sokat tudott már ennyi idő alatt is tanulni nyolcszoros világbajnok pilótája mellett. 

“Azt gondolom, hogy folyamatosan javul a közös munka Sebbel, és már most is sokat fejlődött – mondta Vincent Landais az AutoHebdo magazinnak. – A Montén kaptam néhány tanácsot, amiket megfogadtam és valóban működnek. Korábban is tudtam, hogy Seb mellett sokat tanulhatok és ez így is van. Már most sokkal jobbnak érzem magam.” 

Amíg a Montén még izgult, addig a mexikói győzelmet már ünnepelni is tudta a fiatal navigátor. 

“A mexikói győzelmet még a Montén elértnél is jobban tudom értékelni. Monte-Carloban az első győzelmet szereztem és nem tudtam az izgalomtól eléggé élvezni, de ezt már tudom. Az első győzelem után megkönnyebbültem. Mexikóban nagyon meglepett Ogier tempója, mert nem beszéltük meg, hogy ennyire gyors lesz, de megérte kockáztatni.” 

Fotó: Toyota Gazoo Racing

Friss