2024. március 29. 02:55

KezdőlapWRCNemcsak nehéz, de nagyon hosszú is lesz a Szafari Rally

Nemcsak nehéz, de nagyon hosszú is lesz a Szafari Rally

-

Igencsak próbára teszi minden évben a versenyzőket és autókat a Szafari Rally, ez azonban idén még hatványozottabban lesz igaz. 

A tavalyi Szafari Rallyn csupán a Toyota versenyzői tudtak szuperrally nélkül célba érni, és idén is komoly próbatétel lesz a futam teljesítése minden versenyző és autó részére. 

A 2023-as verseny 3 kilométerrel hosszabb lesz a tavalyinál, a 362 km-es versenytáv pedig könnyen lehet, hogy a leghosszabb lesz idén. 

A június 21-25. között sorra kerülő kenyai verseny már szerdán kezdetét veszi a shakedown szakasszal, majd csütörtökön egy közel 5 kilométeres szuperspeciálra kerül sor. 

Pénteken három szakaszt kell kétszer teljesíteni, köztük egy 30 és fél kilométer hosszút. 

A szombati nap lesz a leghosszabb, ugyan ekkor is csak három szakasz szerepel kétszer, azonban két szakasz is 30 kilométer körüli hosszal rendelkezik. A második napon 150 kilométer versenytáv vár a versenyzőkre. 

Az utolsó napra is marad még hat gyorsasági három pályán, és jó hír, hogy lesz napközbeni szervíz, így talán kevésbé lesz tapasztalható a gumik óvása a Power Stage előtt. 

Időterv, magyar idő szerint
2023 június 21., szerda 

08:01 Shakedown (Loldia) 5.40 km 

2023 június 22., csütörtök 
12:05 SS1 SS Kasarani 4.84 km 

2023 június 23., péntek 
06:00 SS2 Loldia 1 19.17 km
07:18 SS3 Geothermal 1 13.80 km
08:11 SS4 Kedong 1 30.65 km
11:09 SS5 Loldia 2 19.17 km
12:27 SS6 Geothermal 2 13.80 km
13:20 SS7 Kedong 2 30.65 km 

2023 június 24., szombat 
06:01 SS8 Soysambu 1 29.32 km
07:05 SS9 Elmenteita 1 15.08 km
08:03 SS10 Sleeping Warrior 1 31.04 km
12:01 SS11 Soysambu 2 29.32 km
13:05 SS12 Elmenteita 2 15.08 km
14:03 SS13 Sleeping Warrior 2 31.04 km 

2023 június 25., vasárnap 
04:55 SS14 Malewa 1 11.00 km
05:51 SS15 Oserian 1 18.33 km
07:05 SS16 Hell’s Gate 1 10.53 km
09:15 SS17 Malewa 2 11.00 km
10:13 SS18 Oserian 2 18.33 km
12:15 SS19 Hell’s Gate 2 (Power Stage) 10.53 km 

Fotó: Hyundai Motorsport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss