2024. április 20. 08:52

KezdőlapWRCTanak: Egy éves lemaradást kell behozni

Tanak: Egy éves lemaradást kell behozni

-

Ott Tanak egy észt rádiónak adott interjúban beismerte, hogy az M-Sport nagyjából egy éves lemaradásban van a fejlesztések terén a rivális csapatokkal szemben, ennek ellenére a 2019-es világbajnok bízik benne, hogy a hátrány behozható.  

Ott Tanak négy verseny után a negyedik helyet foglalja el a világbajnokságon mindössze négy pont hátránnyal a három toyotás versenyző, Sébastien Ogier, Elfyn Evans és Kalle Rovanpera mögött.  

Mindez nagyszerű eredmény annak fényében, hogy legutóbbi interjúja során a 2019-es világbajnok arról beszélt, hogy az M-Sport Ford Pumája egy éves hátrányban van a rivális csapatok autóival szemben.  

“Nehéz helyzetben vagyunk az M-Sporttal, de a helyzet nem reménytelen – mondta Ott Tanak az észt Sky Plus rádiónak. – Nagyjából egy évvel le van maradva a Ford Puma a többi autóhoz képest. Mindez nem túl jó, de így is képesek vagyunk felvenni a harcot a többiekkel. Biztos vagyok benne, hogy ha a csapat folytatja a kemény munkát, akkor képes lesz behozni a hátrányt.” 

Az észt versenyző számára ismerős lehet a fejlesztésbeli hátrány, hiszen tavaly még a Hyundai versenyzőjeként úgy kezdte a koreai gyártó a szezont, hogy nagyjából 3-4 hónapos hátrányban volt a Toyotával szemben, azonban a szezon szardíniai versenyén már győzni tudott Tanak az év hátralévő részében pedig még némi előnybe is került a japán gyártóval szemben akkori csapata. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss