back to top
2024. július 15. 16:36

KezdőlapERCMegérkezett a továbbfejlesztett Rally3-as Ford

Megérkezett a továbbfejlesztett Rally3-as Ford

-

Az M-Sport Poland csapata elkészült a Rally3-as autó fejlesztésével, a Ford Fiesta Rally3 evo számos újítást tartalmaz elődjéhez képest. 

A Rally3-as autókkal jelenleg a WRC3-ban és a Junior WRC-ben lehet versenyezni a világbajnokságon, a WRC tavalyi szezonjában debütált Ford Fiesta pedig az M-Sport lengyel központjában komoly ráncfelvarráson esett át. 

A Ford Fiesta Rally3 evo autó esetében megújult a jármű eleje, új motorháztetőt, szárnytükrőt és lökhárítót tartalmaz, amivel nő a hűtés hatékonysága, továbbá LED fényszórókkal és hátsó lámpákkal lett felszerelve. Az autó azonban kap egy új hátsószárnyat is, melyet korábban az M-Sport a Rally2-es autón tesztelt. 

Fotó: M-Sport

Az új jármű rövid áttételes váltóval lett ellátva, mely lehetővé teszi, hogy kisebb sebességnél is megfelelő nyomatékot adjon le, valamint javul a gyorsulás is. A murvás és az aszfaltos lengéscsillapítók is frissítve lettek. Az új légcsatornák pedig a fékhűtést javítják. 

“A Rally3 kategória nagyon fontos az M-Sport Poland és a rallysport számára is – mondta Maciej Woda, az M-Sport lengyel központjának ügyvezető igazgatója. – Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az első autó megjelenése óta az egész világból. Idén azonban már a Renault is elkészült Rally3-as autójával, amit nagyon vártunk. Ez azonban verseny is a gyártók között. Biztosra szerettünk volna menni, hogy továbbra is a Ford legyen a legjobb autó ebben a kategóriában, ezért átfogó fejlesztést hajtottunk végre a Fiestán. A mostani csomaggal azonban nem fejeztük be a fejlesztést, hiszen mindig szeretnénk újítani autóinkon.” 

Fotó: M-Sport

Friss