back to top
2024. július 13. 19:33

KezdőlapWRCPortugál Rally: Rovanpera csúcsformát nyújtva nyert és vezeti a vb-t

Portugál Rally: Rovanpera csúcsformát nyújtva nyert és vezeti a vb-t

-

Kalle Rovanpera a tavalyi verseny után idén is nyerni tudott a Portugál Rallyn Dani Sordo és Esapekka Lappi előtt, így a címvédő a bajnokságban is az élre állt.

Péntek
Az idei Portugál Rallyn az M-Sport versenyzői számára sikerült jól a kezdés, hiszen Pierre-Louis Loubet megnyerte az első szakaszt, míg Ott Tanak harmadik idővel nyitott. A második szakaszon már helyet cserélt a két fordos versenyző, az észt világbajnok állt az élre és helyét délelőtt már meg is őrizte. A déli gumicserét Tanak 3 másodperc előnyben végezhette Kalle Rovanpera és 3.6 másodperccel Dani Sordo előtt. Loubet a délelőtti utolsó szakaszon fékproblémával küzdött, ami miatt a hatodik helyen állt három szakasz után.

Idő előtt véget ért azonban Takamoto Katsuta versenye, aki a negyedik helyről a harmadik szakaszra menet kényszerült kiállni műszaki hiba miatt.

Délután azonban Ott Tanakot is utolérte a balszerencse, mivel az első szakaszon defektet szedett össze és 47.5 másodperc hátránnyal a hetedik helyre csúszott.

A 2019-es világbajnok és idei svéd győztes problémája után Dani Sordo állt az élre, aki megelőzte Rovanperát, azonban a tavalyi világbajnok a következő szakaszon újra átvette a vezetést és helyét többé már nem is adta át másnak, a nap végéig pedig 10.8 másodperc előnyt épített ki Sordo előtt.

A harmadik helyért a délután során Thierry Neuville, Esapekka Lappi és a délelőtti fékprobléma után Loubet csatázott. A napot pedig a belga Hyundai versenyző zárta jobban, 15.2 másodperccel Sordo mögött, de 9 tizeddel Lappi és 1.3 másodperccel Loubet előtt.

A délutáni utolsó előtti szakaszon hatalmasat esett Elfyn Evans és Scott Martin, akik nagy sebességgel csapódtak a fák közé, azonban szerencsére személyi sérülés nem történt, a Toyota azonban javíthatatlannak bizonyult.

Szombat
A második napon Kalle Rovanpera mesteri munkát végzett és a nap hét szakaszából ötöt megnyerve a nap végére 57.5 másodperc előnyre tett szert a második helyet megtartó Dani Sordo előtt.

A Hyundai spanyol versenyzőjeét azonban csapattársai utolérték, így Thierry Neuville 11.1, Esapekka Lappi pedig 13.4 másodperccel követték.

A dobogóért vívott csatából Pierre-Louis Loubet a második szombati szakaszon kényszerült kiszállni, amikor 20 méterrel a cél előtt partoldalnak ütközött és kitörte Fordjának kerekét.

A napot így Ott Tanak az ötödik helyen fejezte be, aki az előtte állók hibája esetén tudott volna csak előrébb kerülni.

Vasárnap
A záró napon Kalle Rovanpera már visszavehetett nagy előnye birtokában, miközben a Hyundai arra készült, hogy Thierry Neuville-t juttatja a második helyre csapatutasítással.

A koreai gyártó terve azonban meghiúsult, miután a belga versenyző autója erőtlenné vált és bár teljesíteni tudta a szakaszokat, csak lépésben tudott haladni.

Neuville autójából már a szombat esti szuperspeciál után is füst jött ki, ezért a csapat turbót cserélt a záró napra, majd ezt követően szállt el az i20 N Rally1 ereje vasárnap. A belga pilóta azonban elárulta, hogy a szombat esti probléma nem függött össze az autó elgyengülésével.

A versenyt végül Kalle Rovanpera nyerte Dani Sordo és Esapekka Lappi előtt, így karrierje során kilencedik, idén pedig első győzelmét szerezte.

Dani Sordo hetedszer állhatott Portugáliában dobogóra, míg Esaspekka Lappi sorozatban második idei dobogóját szerezte.

A negyedik helyet Ott Tanak szerezte meg, míg Thierry Neuville lett az ötödik.

A Power Stage-en ugyancsak Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb, így maximális pontszámot gyűjtött Tanak, Lappi, Katsuta és Sordo előtt.

A tavalyi világbajnok így a bajnokságban is átvette a vezetést, előnye 17 pont Tanak előtt, a harmadik helyen Ogier, míg a negyediken Evans egyaránt 29 pont hátránnyal áll, Thierry Neuville 30 pontos hátránnyal foglalja el az ötödik helyet.

A gyártók bajnokságában a Toyota 32 ponttal előzi meg a Hyundait.

A WRC2-ben csupán 1.2 másodperc döntött Gus Greensmith javára Oliver Solberg előtt, míg a harmadik Andreas Mikkelsen lett.

A magyar indulók eredményéről külön cikkben írunk.

A világbajnokság június elején Szardínián folytatódik.

Portugál Rally, nem hivatalos végeredmény
1 #69 Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen (FIN) Toyota GR Yaris Rally1 3:35:11.7
2 #6 Dani Sordo – Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 N Rally1 +54.7
3 #4 Esapekka Lappi – Janne Ferm (FIN) Hyundai i20 N Raly1 +1:20.4
4 #8 Ott Tanak – Martin Jarveoja (EST) Ford Puma Rally1 +2:04.2
5 #11 Thierry Neuville – Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 N Rally1 +8:22.6
6 #20 Gus Greensmith – Jonas Andersson (GBR – SWE) Skoda Fabia RS Rally2 +9:43.4
7 #21 Oliver Solberg – Elliott Edmondson (SWE – GBR) Skoda Fabia RS Rally2 +9:44.6 (1:00)
8 #24 Andreas Mikkelsen – Torstein Eriksen (NOR) Skoda Fabia RS Rally2 +10:26.4
9 #26 Yohan Rossel – Arnaud Dunand (FRA) Citroen C3 Rally2 +11:33.3 (0:40)
10 #23 Teemu Suninen – Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 N Rally2 +12:16.4

Friss