2024. március 28. 18:28

KezdőlapWRCMár nem a tapasztalat a legfontosabb a Hyundai számára

Már nem a tapasztalat a legfontosabb a Hyundai számára

-

A Hyundai Motorsport tavaly Oliver Solberggel azért nem hosszabbított szerződést, mert tapasztaltabb versenyzőt szeretett volna leigazolni, ez a felfogás azonban változott mostanra. 

A tavaly októberi Új-Zéland Rally után jelentette be a Hyundai Motorsport, hogy nem hosszabbítja meg Oliver Solberg szerződését, mivel tapasztaltabb versenyzőt szeretett volna leigazolni a 2023-as évre. 

Három héttel később azonban Ott Tanak váratlanul bejelentette a Spanyol Rally utolsó napjának estéjén, hogy elhagyja a koreai gyártót. 

Ezek után a Hyundai versenyzőt kellett, hogy keressen Thierry Neuville mellé, és végül úgy döntöttek, hogy a belga versenyző mellett idén Esapekka Lappi mehet teljes évet, míg a harmadik autót Dani Sordo és Craig Breen felváltva vezetheti. 

Az ír versenyző Horvát Rally előtti tragikus tesztbalesete azonban új helyzetet idézett elő a csapatnál. 

A Hyundai Motorsport most már a tapasztalat helyett a jövő építést tűzte ki célul, ezért fiatal versenyző leigazolását tervezik, aki Dani Sordo mellett tanulhatna. 

“Dani Sordo egy olyan versenyző, akinek hatalmas tapasztalata van és képes felvenni a tempót az élmezőnnyel is – mondta Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke a Dirtfishnek. – Ugyanez elmondható Esapekka Lappiról is, csak neki kevesebb a tapasztalata. Azt hiszem, Craig Breen leigazolására még akkor került pont, amikor Lappi szerződtetése még nem volt biztos…. Esapekka és Dani képes a tapasztalatot és a gyorsaságot kombinálni, mikor melyikre van szükség és ha ezt autójuk is lehetővé teszi. Azt gondolom, hogy az ő jelenlétük mellett kisebb nyomás nehezedne egy fiatal versenyzőre. Most van itt az ideje, hogy egy fiatal versenyzőt kezdjünk egy felépíteni csapatunk számára, akivel képesek lehetünk a jövőt megalapozni.” 

A Hyundai koreai központja is ezt a szemléletet támogatja ma már. 

“A Hyundai koreai központja is azt szeretné, ha elkezdenénk megalapozni a jövőt, olyan versenyzőnek adnánk lehetőséget, aki képes lehet a jövőben a csapattal harcolni a győzelmekért.” 

Ezek után pedig jogosan vetődik fel a kérdés, van-e visszaút Oliver Solbergnek a csapathoz? 

“Nem szeretnék konkrét neveket mondani a fiatal versenyzőkkel kapcsolatban, de van egy stratégiánk, amit szeretnénk egy vagy akár több versenyzővel is végrehajtani.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss