2024. március 29. 05:45

KezdőlapWRCLoubet: Szeretnénk idén is valamit mutatni Szardínián

Loubet: Szeretnénk idén is valamit mutatni Szardínián

-

Pierre-Louis Loubet tavaly Szardínián mutatta meg tudását először és az elért negyedik helyet követően idén is szeretne jól teljesíteni. 

Pierre-Louis Loubet tavaly még csak néhány versenyen indulhatott az M-Sport Ford Pumájával WRC futamokon, és először Szardínián villantott, ahol negyedik helyen zárt. Ezt az eredményt Görögországban is megtudta ismételni, majd az idei évre már teljes szezonra szóló szerződést kapott az M-Sporttól. 

A francia versenyzőtől az idei év elején még nem vártak igazán jó eredményt, elsősorban a tanulásról szóltak számára a futamok. Portugáliában azonban már vezetni tudta a versenyt, szakaszokat nyert, majd dobogóért tudott harcolni. 

Loubet pedig az ott mutatott teljesítményt szeretné átmenteni az idei Szardínia Rally is. 

“A Portugáliában mutatott pénteki teljesítménnyel azt hiszem, Szardínián is eltudnánk valami jót érni – mondta Pierre-Louis Loubet. – Olaszországban nagyon fontos lesz, hogy elkerüljük a problémákat, mert a legkisebb hiba is nagy árat követelhet. Tudjuk, hogy képesek vagyunk felvenni a tempót a többiekkel, csak arra kell figyelnünk, hogy ne hibázzunk. Ha ezt megtudjuk valósítani, akkor képesek leszünk idén is egy kimagasló eredményre.” 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss