2024. március 29. 16:56

KezdőlapWRCA Hyundai a hátrányát a versenyzők tudásával egyenlítené ki Szardínián

A Hyundai a hátrányát a versenyzők tudásával egyenlítené ki Szardínián

-

Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke tisztában van vele, hogy kisebb hátrányban van csapata a Toyotával szemben, ugyanakkor bízik benne, hogy a versenyzői Szardíniai tapasztalata végül sikerre fog vezetni. 

A Hyundai Motorsport a tavalyi WRC szezon második felében érezhetően a Toyota Gazoo Racing elé került, az idei évre azonban csak Thierry Neuville és Dani Sordo maradt a tavalyi versenyzők közül, és a koreai gyártó érzi is Ott Tanak elvesztését, hiszen öt versenyt követően sem tudott még egyetlen versenyt sem nyerni, miközben az észt versenyző a jóval nagyobb lemaradásban lévő Forddal is nyerni tudott Svédországban. 

A Hyundai hátránya különösen érezhető volt Portugáliában, ahol versenyzői egyáltalán nem tudtak Kalle Rovanperával lépést tartani és autóikkal folyamatosan küzdöttek. 

Cyril Abiteboul azonban jobb versenyben bízik Szardínián. 

“Szardínia mindig nagyon nehéz verseny, ugyanakkor Thierry Neuville és Dani Sordo is tudott már nyerni Olaszországban, és Esapekka Lappi is jól teljesített az idei murvás versenyeken – mondta a Hyundai Motorsport csapatfőnöke. – A Portugáliában tapasztalat hátrány ledolgozása érdekében sokat dolgoztunk és bár valószínűleg Szardínián is hátrányban leszünk, remélhetőleg versenyzőink tudásával ezt a hátrány csökkenteni tudjuk a Toyotával szemben. Bízunk benne, hogy nem lesznek problémáink és egy jó eredményért tudunk harcolni.” 

A Hyundai versenyzői az első, igazán nehéznek ígérkező napon ráadásul rajthelyüket is kihasználhatják, hiszen Thierry Neuville ötödikként, Esapekka Lappi hatodikként, míg Dani Sordo hetedikként fog rajtolni. 


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss